Van egy álmom

Álmomban viszont olyan országban élek, amely miniszterelnökének a figyelmét ezek a két évtizeddel ezelőtti események menthetetlenül elkerülték, az álomország egykori igazságügy-miniszterét többször hazugságon kapják, s mivel még albán maffiózókkal is pertuviszonyban van, mindezért büntiből a legfelsőbb bíróság élére kerül. Álmomban rendőrségi nyomozás, ügyészi vádemelés és bírósági ítélet nélkül – sajtótájékoztatón – mondják ki ronggyá vertnek tűnő diáklányokról, hogy magukat agyabugyálták el, rendkívüli kormányülést hívnak össze annak apropóján, ha pár katonai és horgászegyenruhába bújt féleszű jelmezbált játszik Királyhelmec utcáin, és a parlamentben közpénzekből hónapokig vitatkoznak arról, hogy a magyar gyerekeknek szánt tankönyvekben a Magas-Tátrát Magas-Tátrának, Vysoké Tatrynak vagy zárójelesen kell-e írni, vagy mindezt egyszerre, és persze az sem mindegy, hogy melyik van elöl. Arról nem is szólva, hogy ebben az országban nyelvtörvény is van, mely a kilencven százalékot védi meg a tíz százaléktól, eukonformilag.

Ne tessék rám haragudni, de nekem tényleg van egy álmom. Ebben a kulcscsörgetést követően a magyar kisebbségnek is van pártképviselete. De aztán a liberális, kereszténydemokrata és nemzeti konzervatív eggyé válik, hogy nyolcévi kormányzás közben és utána kiderüljön az egy és oszthatatlan igazság, mely szerint, aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Illetve, hogy egyáltalán nem kap. Persze, az álomban végül kettészakad az egykori egy – azaz három –, hogy azért a szép jövő is felderenghessen, kinek-kinek vérmérséklete és ambíciói szerint.

Isten látja lelkem, nem tehetek róla, nekem valóban van egy álmom manapság. Vidéken élek, mondhatni álomvidéken, és mivel álomországban sem fáklyásmenet az élet, errefelé sem jó mostanság. Álmomban vannak olyan önkormányzatok, ahol a képviselők olyan nagyon szívükön viselik a közügyeket és a polgárok gondjait, hogy hónapokig el sem mennek az önkormányzati ülésekre. Kormánypártot vagy ellenzéket vidéken leginkább az különböztet meg, hogy ki kinek a haverkája, és sajnos az egyik barátom definíciója sem nevezhető tudománytalannak, melyben az önkormányzati képviselőket mindössze két alfajhoz tartozóként tudja meghatározni. Az egyik: a közügyeket neki azonnali anyagi hasznot hajtóként, a másik: a neki a későbbiekben anyagi hasznot hajtóként kezeli. Álmomban. Közben évtizedek óta járhatatlanok az utak, nincs munkalehetőség, növekszik a bűnözés, elnéptelenednek az iskolák, és újabban a politikusok már arra sem méltatnak minket, hogy valami szemenszedett hazugsággal kábítsanak, gondolván, a vidéki suttyó zsigerből is behúzza az ikszet a szavazócédulán.

Igen, álmomban választások is vannak. Mostanság azt álmodom, hogy alig több mint egy éven belül három is lesz. Először megyei, majd országos, végül helyhatósági következik, amelyeken újra kinyilváníthatja az akaratát az istenadta nép. Persze csak akkor, ha húszévnyi gyűrődés után legalább azt tudja, mit akar. Ám az is lehet, hogy mostanra már inkább másokra bízza a döntést, és úgy hiszi, ezek után az lenne a legjobb, ha már akarnának is helyette, és őt legalább aludni hagynák. Békében. De nekem van egy álmom. Tényleg. Makacsul visszatérő. Arról, hogy egyszer felébredek.