Változás rendszeren belül és kívül

Az ellene zajló perek évek óta húzódtak két eset kapcsán. Az egyikben egy ikerpár tagja halva született, a másik szülésnél a csecsemő tartós egészségkárosodást szenvedett és fél év után meghalt. Az ügy azonban több ennél: egy olyan rendszerszintű változási folyamat, amely az egyik oldalról a szülés természetességének és a szülő nők méltóságának visszaszerzéséért folyó harc, a másik nézőpontból egy mozgalom élén álló személy elleni boszorkányüldözés.

Geréb Ágnes szülészeti tevékenységének köszönhetően kezdték el Magyarországon beengedni az apákat a szülőszobára, és gyakorlatába számos olyan külföldön alkalmazott eljárást vett át, amelyeket évek múltán az orvosi protokoll is követett.

A hír, mármint Geréb felmentése, kavart némi vihart a szüléssel kapcsolatos témákkal foglalkozó szlovákiai magyar fórumokon is: érdekes módon inkább abba az irányba terelődtek a konklúziók, hogy felháborító egy ilyen személynek kegyelmet adni, és felelőtlenek azok az anyák, akik az otthonszülést választják. Miközben több olyan európai ország van, ahol az egészségügyi ellátórendszer alapvetően az otthonszülésre van berendezkedve, és nem azért, mert az anyák ki akarnak bújni az orvosi ellátás vagy a kórházi környezet által kínált biztonság alól, hanem a szakmai ellátásnak egy másik módját választják, és a szülést képzett és hozzáértő bábák az otthonukban vezetik le. Eközben nálunk a 2015-ben kiadott, majd 2016-ban folytatott Nők–Anyák–Testek (Ženy–Matky–Telá) című, a nők emberi jogainak betartásával és megsértésével foglalkozó, szülészeteken végzett kutatás egyértelműen kimondja, hogy a hazai szülészetben rendszerszintű, hogy a hatalom és rendelkezés joga nem a szülő nőé, hanem az egészségügyi személyzeté.

Terjedelmi okokból itt nincs lehetőség a háborítatlan szülés témájának valódi kibontására, egy dologra szeretnék közelebből rávilágítani, ami miatt Geréb Ágnes ügye számunkra is tanulságos lehet. Ez pedig a Paul Watzlawick pszichoterapeuta és filozófus óta tudott alaptétel, mely szerint egy rendszeren belül valós változást létrehozni nem lehetséges úgy, hogy közben a rendszer keretein belül maradunk. Ez pedig azt jelenti, hogy amíg a hazai diskurzusokban állást foglaló, mérsékelt utat propagáló szakemberek azt hangsúlyozzák, hogy szülni a kórházban kell, viszont nagyon fontos lenne az ottani hozzáállást emberségesebbé tenni, addig nem lesz tényleges változás. Hiába a kiváltságos szülészeti osztályokon elhelyezett fittlabdák és bordásfalak, internetes bemutatkozókban reklámozott, vízzel soha meg nem töltött vajúdómedencék,

hiába költünk bármennyi pénzt „standard feletti” szobák kialakítására, ha az alapvető megközelítés az marad, hogy a szülés és születés egy veszélyes, külső kontrollt igénylő, orvosi hatáskörbe tartozó folyamat.

A lehetetlent kapirgálják tehát azok a szülők, akikben meg-megszólal az ősi ösztön és azt sugdossa, hogy igenis meg tudják csinálni, képesek rá külső vezénylés és bármiféle beavatkozás nélkül is, ha megpróbálják ezt az intuíciójukat egy hagyományos, kórházi környezetben érvényesíteni.

Ha egy rendszer működésében másodfokú, azaz valós változást szeretnénk elérni, a rendszer alapvető paradigmáit kell megváltoztatni. Ehhez pedig olyan szereplők kellenek, akik megkérdőjeleznek, keresztülgyalogolnak a falon, ha kell, máglyára mennek.