Vélemény

Válogatós bűnüldözők

Legfeljebb néhány kormánypárti politikus lepődhetett meg azon, hogy a Transparency International tavalyi korrupciós világranglistáján Szlovákia még lejjebb, az 59. helyre csúszott, EU-s viszonylatban pedig hátulról a hatodik.
Szilvássy József

2020. január 27. 08:30

Peter Pellegrini
- TASR-felvétel

A közügyeket figyelő emberek szerint viszont a gonoszok nálunk leginkább a népmesékben nyerik el méltó büntetésüket. A nemzetközi civil szervezet adatai is igazolják, hogy Szlovákiában főleg a kis halak, az ötszáz eurónál kevesebb pénzzel megvesztegethető alakok akadnak fel a bűnüldöző szervek hálóján. A nagy halak, kevés kivételtől eltekintve, háborítatlanul lubickolnak tovább az ügyleteik során zsákmányolt eurómilliókban.

2009-ben a Fico-kormány jóváhagyta a szerződést a J&T érdekeltségébe is tartozó Sky Toll céggel, amely azóta

az elektronikus útdíjakból beszedett minden egyes euróból 48 centet vág zsebre, az autópályáinkat kezelő állami cég pedig csak 45-öt kap.

A nemrég lezajlott ellenőrzés kiderítette azt is, hogy új utak építésére, illetve karbabtartásra ennek az összegnek csupán a l0 százaléka jut. Ezt az égbekiáltóan igazságtalan, 2022-ig érvényes egyezséget a smeres Ľubomár Vážný akkori közlekedésügyi miniszter írta alá, Ján Počiatek volt pénzügyminiszter és a kormány beleegyezésével. Az utóbbi politikus később besározódott a Lemikon-ügyben is, mert a szlovák Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen pénzügyminiszterként fellebbezhetett volna, ám ő gyorsan átutalta a ciprusi, azóta Panamába távozott garázscégnek a mintegy 13 millió eurót. Ő volt az, aki illetékes kormánytagként az elsők között tudta, hogy Szlovákiában 2009. január 1-jétől milyen árfolyamon váltják be a szlovák koronát euróra. Ezt a bizalmas információt oknyomozó újságírók szerint Monacóban méregdrágán bérelt jachton, a kötelező titoktartást megszegve elárulta multimilliomos cinkostársainak, akikkel így nagy pénzeket kaszálhattak. Később Počiatek jobbnak látta elsomfordálni a közéletből, még az országból is. Nincs tudomásunk arról, hogy azóta a bűnüldöző szerveink célkeresztjébe került volna.

Háborítatlanul él a fesztiváljairól híres Cannes egyik, szupergazdagok lakta utcájában, ahol 100 millió euró alatt aligha vehetett luxusvillát.

Joggal borzolja a közvéleményt Dobroslav Trnka volt főügyész esete is, akit bilincsben vittek el a házából, másnap azonban szabadon engedték. Ráadásul az illetékes ügyész egyelőre bűncselekmény elkövetésének gyanúja alól is felmentette. Mégis joggal kérdezhetjük, vajon azzal, hogy az irodájában Marian Kočner javaslatára rejtett kamerát szereltetett fel, s a titokban rögzített beszélgetések alapján több személyt megzsarolhatott, nem minősül már önmagában hivatali hatáskörrel való visszaélésnek? Miként az is, hogy Trnka évekig rejtegette a Gorilla-ügyről készült titkos hangfelvételt, holott törvényi kötelessége volna feljelentést tenni és leadni a dokumentumot a rendőrségen, amely egyelőre még mindig csak vizsgálódik ezekben az egyértelműnek tűnő ügyekben.

Ezek a felháborító esetek csupán ama bizonyos jéghegy csúcsát képezik, ezért nem felel meg a valóságnak Peter Pellegrini magyarázkodása, aki szerint kormánya sokat tett a korrupció visszaszorítása, a bűnüldöző szervekben is megbúvó korruptak eltávolítása érdekében. Állítása szerint az ország rossz helyezéséért a korrupciós listán a sajtó hibás, mert elhallgatja a kedvező változásokat és az elmozdulást.

Ám Pellegrini kampányszövegei ellenére a még mindig szelektíven és nem teljesen függetlenül tevékenykedő bűnüldöző szervek egyelőre szabadon hagyják a politikai oltalmat élvező cápákat.

Valódi változás csak akkor következhet be, ha február végén azok is elmennek voksolni, akik kiábrándultak a továbbra is virágzó korrupció miatt, ezért közönyösek a közügyek iránt. Pedig csak az ő segítségükkel seprűzhetők ki és vonhatók majd felelősségre mindazok, akik adóinkból és az államkincstár megdézsmálásából máig dáridóznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Ajtónkon kopog a koronavírus

Ladislav Bašternák

Újabb bűncselekményekkel vádolja a NAKA Bašternákot

sport a tv-ben 2

Chelsea–Bayern és Napoli–Barcelona BL-meccs a tévében

Varga Zsolt

Varga Zsolt: Történelmi pillanatok

Peter Pellegrini

Pellegrini szerdán Moszkvába repül

Julian Sands

Sztárunk a VASÁRNAPBAN Julian Sands

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.