Válasz Hushegyi Gábornak

Az Új Szó 2004. április 22-én megjelent, május 28-án kivonatolt Zsánerszobor vagy vásári attrakció című cikkére reagálva előrebocsátom, szilárd erkölcsi normáim nem engedik meg, hogy a cikk szerzőjének „zsánerében” válaszoljak, ezért csak néhány elengedhetetlen megjegyzést fűznék írásához.

1. Ha a cikk szerzője valóban csak művészetkritikai szempontokból mérlegelne, nem süllyedne odáig, hogy látatlanban, fénykép után mondjon kritikát egy műalkotásról.

2. A meghívott művészek névsora a pályázat kiírása után megjelent a sajtóban. Ha segítő szándék és Márai Sándor értékrendjének a megóvása vezérelte volna, akkor időben megszólal.

3. Nem tudom, Nagy János miért nem vállalta a megmérettetést, lelke rajta. A kiírók részéről szó sem volt senki preferálásáról. Ha valakinek az agyában ilyen gondolat születik, annak csak a közmondást tudom idézni – „Mindenki magán keresztül ítél”.

4. A 25 tagú előkészítő bizottságot elnöke, Süli János képviselte, aki egyben Kassa Óvárosának polgármestere. Ezért nem lehetett jelen Szaszák György, aki nem az előkészítő bizottság tagjaként, hanem újságíróként akart részt venni, a zsűri tagjai viszont ezen az alapon nem egyeztek bele, annál is inkább, mert nem akartak kivételt tenni egyetlen újságíróval sem, ez a többiekkel szemben inkorrekt lett volna.

5. Ján Hoffstädter rektor úrnak hálásak vagyunk, hogy elvállalta a zsűritagságot és az elnökséget. Korrekt módon, hozzáértéssel értékelt minden pályamunkát. Az olvasó félrevezetése, ha valaki azt állítja, hogy nem vették figyelembe véleményét, de hála Istennek, ma már mindenkinek lehet önálló véleménye is.

6. A következő nagy csúsztatás a cikkben Thomas Strauss professzor úrral kapcsolatos. Két nappal a zsűri ülése előtt jelezte, hogy ő csak repülővel tud jönni. Az 5000 koronás repülőjegy és a szállás térítéséről egyedül a jóváhagyott költségvetéssel szemben nem dönthettem, de felajánlottam, hogy megpróbálok más megoldást találni. Erre az volt a felelete, hogy ő maga sem gondolta, hogy ennyibe fog kerülni, így inkább nem vállalja az utat, hisz szerinte is elég szakértő lesz a bírálóbizottságban.

7. Márai Sándort tizenévesen kezdtem olvasni és tudatosan tanulmányozni – abban az időben, amikor a cikk szerzője még meg sem született. Jól ismerem élettörténetét és ajánlom neki is ismeretei elmélyítését.

8. Ellentétben azokkal, akik egy fénykép alapján mondanak „tévedhetetlen” és „jól időzített” kritikát, a pályázat kiírói tudják első perctől kezdve, hogy mit csinálnak és miért. Sokkal jobban tisztelik Márai Sándort annál, mintsem „vásári attrakciót” csináljanak a tiszteletére készülő emlékműből.

9. Sajnos, évtizedeken keresztül „élveztem” a káderezés következményeit, éppen ezért erősen remélem, hogy soha többé nem történhet meg, hogy egy művész vagy egy műalkotás értékéről nem szakmai, hanem politikai szempontok döntsenek.

10. A szervezők társadalmi munkaként végzik önként vállalt feladatukat és kizárólag Márai, az irodalom és a művészet iránt érzett tisztelet és szeretet vezérli tetteiket.

Csala Kornélia a pályázatot kiíró Magyar Közösségi Ház elnöke