Valami nagy dolog kell – helikopter

Retró magyar slágerekkel búcsúztatta az idei telet hétvégi házában a hétvégén Ervin, a rendezvényre pedig meghívta barátait is. Eljött Kálmán, az angoltanár, Pati, a meglehetősen megbízható biztosítási ügynök, Mišo és Borovička, a két szimpatikus fehér kutyus, Szörnyeteg Lajos a Négyszögletű Kerek Erdőből, és persze Bandika. Valami nagy dolog kell még… – recsegte az Első Emelet Éretlenek című slágerét a kétkazettás Samsung magnó, amikor Bandika felhívta a társaság figyelmét arra a tavaly szeptemberi esetre, amikor az egyik szlovák rendőrségi főbeosztott Vajkán megnősült, kollégái pedig azzal kedveskedtek neki, hogy az egyik rendőrségi helikopterrel ruccantak le lagzit nézni, és cukorkákat szórtak az ifjú párra az égből. Az esetről akkor a búvársajtó is beszámolt, de senki nem foglalkozott vele, nyilván mindenkit lekötött az iskolakezdés meg a korai szüret. Azóta meg kikérték a rendőrségtől, hogy miként is volt ez a kis látogatás lepapírozva, és mint kiderült, 700 eurót számláztak a kiszállásért, amit afféle cukker-mukker, kollegiális ajándéknak tekintettek. De hogy mi alapján állapították meg a 700 eurós árat, arról nincs információ. Ahogy arról sem, mióta szokás, hogy bizonyos állami szervek vezető beosztású alkalmazottai szolgálati helikopterekkel végrehajtott mutatványokkal kedveskedjenek egymásnak lakodalmuk szombatján. Ervin elővette a pálinkát, töltött a stampedlikba, majd megköszönte Bandikának, hogy egy aktuálisnak mondható, botrányszagú eset felvillantásával hozzátett egy kavicsot a télbúcsúztató rendezvény kolosszális kőépületéhez. Egyben kifejtette: nem szeretné, ha bárki is párhuzamot vonna a szlovák rendőrségi vezető helikopteres lakodalmas mutatványa és aközött a tavalyelőtti eset között, amikor Rogán Antal, a Fidesz propagandaminisztere családostul egy helikopter segítségével ért oda Szabó Zsófi Nyíregyháza melletti esküvőjére. Ervin hozzátette: ha valaki egy ilyen párhuzam megvonásával próbálna beavatkozni az április elején esedékes magyar országgyűlési választásba, annak azt ajánlja, hogy inkább alapítson pártot. Kálmán, az angoltanár mosolyogva helyeselt, és miután torkába küldte a párlatot, kifejtette, hogy szerinte felesleges dolog nemzetek közti párhuzamok kártyavárait építgetni, hiszen az emberi néplélek, mint olyan, globális szinten is magában hordozza kérdéseinkre az összes választ. Szerinte ott van a csillagfejű csavarhúzó elásva, hogy az elmúlástól és saját jelentéktelenségének felismerésétől táplált konstans rettegés folyamatosan arra sarkallja az emberi egót, hogy próbálja maradandósága látszatát kelteni, például olyan tettekkel, melyek nagynak, rendkívülinek tűnhetnek. „Az ész néha megáll, ha a szívkalapács félretalál. Csak élünk, és nagyokat nézünk, de így szép” – énekelte a magnóval tovább a slágert Bandika, és eszébe jutott az egyik volt emigráns szobafestő osztálytársa, aki jelenleg egy németországi csirkegyárban dolgozik, amikor pedig félévente hazajön, szombat délutánra helikoptert bérel, és azzal viteti magát a szomszéd falu kocsmájába, ahol már várják a haverok. Bandika, miután jobban belegondolt, beismerte, hogy valószínűleg ő is ezt tenné, ha rendőrfőnök lenne. Vagy propagandaminiszter. Vagy emigráns szobafestő.