Vadászgépbiznisz sok kérdőjellel

Martin Glváč védelmi miniszter eltökélt, év végéig tető alá akarja hozni a svéd Gripen vadászgépek bérléséről szóló szerződést. Ha sikerül neki, ez lesz az évtized, sőt, talán az utóbbi húsz év legnagyobb hadászati biznisze. Gépet venni nem akarunk, viszont bérelnénk évi 30 millió euróért nyolc darabot. Mielőtt populista módon számolgatni kezdené valaki, hogy a 30 millióból hány lélegeztetőgépet lehetne vásárolni, szögezzük le: a védelmi kiadások nem pénzkidobás. Az ukrán–orosz kváziháború mutatja a legjobban, hogy a háború nem történelmi relikvia, minden államnak gondoskodnia kell területe és lakossága védelméről egy agresszorral szemben. Olyan ez, mint az autóbiztosítás: lehet, hogy évtizedekig feleslegesen fizeti az ember, ám előfordulhat, hogy többször is ebből kell téríteni más kárát. Nem árt viszont résen lenni, ugyanis a védelmi tárcák hagyományosan az államkassza fejőstehenei. Több okból is: egyrészt a hadászati befektetések általában komoly tételek, itt nehéz észrevenni, ha kicsit erősebben fog a ceruza a költségvetés összeállításakor. Főként, hogy ehhez a viszonylag kevés szereplős iparághoz kevesen értenek. Ha az állam A4-es papírokat vagy szolgálati autókat rendel, még egy laikus is jó eséllyel ki tudja szúrni, nem árazták-e túl a vételt – ha nem, pár kattintás után a Google kidobja az eredményt. Egy tanknál vagy repülőnél erre nincs esély, nagyon kevés szakértő van, aki kvalifikáltan meg tudja mondani, mi a sok és miért. Hogy mindez ne legye elég, a védelmi beszerzéseket szokták – egyébként nagyrészt jogosan – a leggyakrabban titkosítani. Hogy jelenlegi példánknál maradjunk: ha megkötik a szerződést, azt fogjuk tudni, hány évre, mennyi Gripent bérelünk, ám a pontos specifikációkat és egy sor, az árra hatással lévő fontos záradékot évtizedekre titkosítanak majd. Így – ha nem lesz valami nagyon durva lenyúlás a pakliban – szakember legyen a talpán, aki felelősségteljesen ki tudja jelenteni: megérte vagy nem érte meg a beruházás (tisztán az ár szempontjából). Éppen a fenti okok miatt jobb, ha eleve nagyon óvatosan kezelünk mindenféle hadászati befektetést. Közben pedig feltehetünk egy más jellegű, kissé banálisnak tűnő kérdést: miért kell nekünk egyáltalán vadászgépeket vásárolnunk? E sorok szerzője nem azt állítja, hogy nincs rájuk szükség, de elvárná, hogy a minisztérium magyarázza meg a nyilvánosságnak, a drónok és láthatatlan szupergépek korában – amikre egy kis államnak sosem lesz pénze –, miért kell egy ötmilliós országnak klasszikus vadászgépeket vásárolnia. Mit várunk el tőlük? Kivel szemben fognak minket megvédeni? Presztízsszempontból vesszük őket? Vagy szerződéses kötelezettségből? Ha igen, nem lehet ezen változtatni? A kérdés azért is lényeges, mert a gépeket működtetni és használni is kell. A katonák már eddig is arra panaszkodtak, hogy az elmúlt években a kötelezően előírtnál lényegesen kevesebb órát repültek évente – ergo: nincsenek kellően felkészítve –, arról pedig inkább ne is beszéljünk, hogy a hadsereg többi egysége milyen állapotban van, milyen a felszereltsége. Ha a miniszter komolyan veszi a feladatát, sok kérdésre kell választ adnia az elkövetkező hónapokban, mielőtt aláírja a Gripen-szerződést.