Václav Klaus cseh elnök egy interjúban kifejtette: helyteleníti az Edvard Benes volt csehszlovák köztársasági elnököt méltató törvényt, amelyet két héttel ezelőtt szavazott meg a képviselőház. Az interjút vasárnap késő este sugározta a cseh közszolgálati televízió.
Václav Klaus helyteleníti a Benest méltató törvényt
Václav Klaus cseh elnök egy interjúban kifejtette: helyteleníti az Edvard Benes volt csehszlovák köztársasági elnököt méltató törvényt, amelyet két héttel ezelőtt szavazott meg a képviselőház. Az interjút vasárnap késő este sugározta a cseh közszolgálati televízió.
Eduard Benesnek (1884-1948) a csehszlovák állam érdekében kifejtett tevékenységét méltató törvényt két hete szavazta meg a képviselőház. A törvény, amelyet a csehszlovák állam megalapítója, Tomás Garrigue Masarykról szóló törvény mintájára alkottak meg a cseh honatyák, akkor lép érvénybe, ha a szenátus is elfogadja, s az államfő aláírja.
„Masaryk helyzete teljesen egyedi, megismételhetetlen volt. Bármilyen más elnököt mellé állítani hiba, felesleges dolog” – jelentette ki Klaus. Megjegyezte, hogy ezzel semmiképpen sem célja Benes érdemeit csökkenteni, csupán a törvényről mondott véleményt.
Bár a képviselőház már megszavazta a javaslatot, nehéz eldönteni, hogy mi lesz a további sorsa, mert a szenátorok soraiban is erős az ellenérzés a törvénnyel szemben.
Eduard Benesnek a csehszlovák állammal kapcsolatos érdemeit a mai Csehországban általában elismerik, de személyiségét, politikáját sokan vitatják. Különösen érvényes ez a II. világháborúval kapcsolatos eseményekre, a csehszlovákiai szudétanémetek és magyarok háború utáni jogfosztására, ami a közéletben a Benes-dekrétumok elnevezés alatt ismeretes.
Csehszlovák államfőként Benes írta alá azokat a törvényeket, amelyek alapján az országban élő szudétanémeteket és a magyarokat kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, s megfosztották jogaitól és vagyonától.
A cseh államfő a vasárnapi interjúban ugyancsak bírálóan szólt arról, ahogyan a mai Csehországban értékelik az egykori csehszlovák kommunista rendszert. „A kommunista időszak értékelése nagyon felületes, s hiányzik a dolgok mélyebb társadalmi és tudományos elemzése” – véli Klaus. Hibának és tévedésnek tartja azt, hogy manapság sokan történelmi anomáliának tartják a volt kommunista időszakot.
„A kommunizmus nem volt történelmi anomália. Megvoltak a maga egyértelmű okai és fejlődése is” – szögezte le Klaus, akit többször is olyan vád ért, hogy túl megértően viszonyul a kommunizmushoz. „A kommunista rendszer objektív értékelésére szükségünk van” – mondta a cseh államfő, hangsúlyozva, hogy elutasítja a kommunista ideológiát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.