Üthet az igazság órája!

Richard Sulík

Talán valamicskét tisztulhat a kusza szlovákiai belpolitikai helyzet azzal, hogy a Szabadság és Szolidaritás kilépett a kormánykoalícióból.

Habár Szlovákiában szinte minden, még annak az ellenkezője is elképzelhető, egyelőre a hárompárti, négy új miniszterrel kiegészülő kisebbségi kormány próbálkozhat a hatalom gyakorlásával. Leginkább a független képviselők támogatásával, ami nem lesz sétagalopp.

Mégis bebizonyíthatják, hogy a kabinet eddigi normális működésének kerékkötője elsősorban Richard Sulík volt, aki további állításuk szerint a viszálykodást is szította. Egyelőre a szinte már rendszeressé váló heti két vagy ennél is több kormányülés ellenére a szokásos ígérgetésen kívül nem sok minden történt. Pedig Igor Matovič tízpontos, a megélhetési gondokkal szembesülő családok és a nyugdíjasok megsegítését hirdető csomagja alkalmas lehetne a gyors döntésekre, majd pedig a parlamenti jóváhagyásra. Ahogy sok más európai államhoz hasonlóan Németországban cselekedtek, ahol a múlt héten 65 milliárd eurós gyorssegélyt hagytak jóvá a rászorulók sokasodó szociális problémáinak enyhítésére. Egyelőre nálunk legfeljebb ígérgetések szintjén van nyoma ilyen szándéknak. Ha rövidesen nem lép a Heger-kabinet, akkor az bizonyosodik be, hogy Matovič a sebtében összetákolt tervezetével valójában Sulíkot meg a pártját akarta lehetetlen helyzetbe hozni. Egyébként nincs részletes elképzelése neki és a kollégáinak az égetően sürgős tízpontos elképzelés mielőbbi valóra váltásáról.

Némi reményt az a bejelentés sugall, miszerint az illetékesek nem pártkatonákat, hanem neves szakembereket szeretnének beültetni a szlovák liberálisok távozásával megüresedett miniszteri bársonyszékekbe. A kiszivárgott, a sajtóban is közölt nevek szakmai szempontból nem rossz ajánlólevelek, noha a jelöltek válságmenedzselő képességeiről nem sokat tudunk. Kivéve a külügyminiszteri poszt várományosát, Rastislav Káčert, államunk jelenlegi csehországi, korábbi magyarországi nagykövetét, akit külföldön is elismert diplomataként tartanak számon. Kinevezése azonban Szlovákia és Magyarország amúgy sem problémamentes viszonyának – a hazai magyarságot különösen érintő – további alakulását kedvezőtlenül befolyásolhatja. Ugyanis Káčer, amióta elhagyta budapesti állomáshelyét, többször élesen bírálta Orbán Viktor politikáját, amelyet főleg a közép-európai régió szempontjából veszélyesnek tart. A székelyföldi Tusványoson évente sorra kerülő, Németh Zsolt és társai által alapított Nyári Szabadegyetemet pedig a Sme munkatársának Románia elleni provokációnak minősítette. Ivan Korčok magánemberként nyilván mindezzel egyetért, de hivatalban levő külügyérként azért visszafogottabban fogalmazott, lehetséges utódja is nyilván ugyanígy cselekszik majd. Korrekten tegyük hozzá, hogy a diplomata többször is hangoztatta: elsősorban a mindenkori pozsonyi kormány felelőssége olyan jogállami feltételeket teremteni, amelyeknek köszönhetően a nemzeti kisebbségiek, a hazai magyarok is, otthon érezhetik magukat Szlovákiában.

Zuzana Čaputová két héttel ezelőtt kérte a miniszterelnököt, hogy minél hamarabb tájékoztassa őt a távozó tárcavezetők helyére kiszemelt jelöltekről. Eduard Heger ezt még mindig nem tette meg. Vagy elakadtak a tárgyalások az érintettekkel, vagy a kormányfő a rá jellemző csigalassúsággal cselekszik, de más okai is lehetnek a késlekedésnek. Pedig mielőbb működőképessé kell tenni a kormányt, mert napról napra súlyosabb gondokat kell orvosolnia. A vágtató infláció, az önkormányzatok, az iskolák, a vállalkozók, a nagyobb cégek munkáját, továbbá milliók életét keserítő gondok robbanásveszélyes társadalmi következményeket válthatnak ki, ha a kormány sürgősen és átgondoltan mielőbb nem cselekszik.

Rövidesen üthet az igazság órája, amikor kiderül, hogy az újdonsült miniszterekkel kiegészült kormány és a miniszterelnök képes-e megbirkózni ezekkel az emberpróbáló feladatokkal. Esetleg kiderülhet, hogy mégsem Richard Sulík az oka az eddigi kabinet elégtelen bizonyítványának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?