Ursula von der Leyen első évértékelője nem volt sokkoló. Az egykori német védelmi miniszter nyugodt hangon mondta végig közel másfél órás beszédét az Európai Parlament brüsszeli épületében.
Ursula tippje
A franciák – szokás szerint – az utolsó percig kardoskodtak, hogy Strasbourgban legyen az ülés, végül győzött a Covid-racionalitás – maradtak Belgiumban.
Leyen beszédében sok időt áldozott a külpolitikára. Ez már csak azért is meglepő, mert a külügyekben az uniónak nem sok hatásköre van. Bár van külügyi főképviselő és külügyi szolgálat, ezek inkább koordinálják a tagállamok által bedobott közös ügyeket. Ezekből pedig kevés a konszenzusos, márpedig itt csak akkor lehet uniós cselekvés, ha konszenzus van.
Azt pedig az utóbbi tíz év remekül bizonyította, hogy külügyekben egyetértést elérni vagy lehetetlen, vagy legalábbis nagyon időigényes feladat, aminek a végén egy erősen felvizezett konszenzus várja a feleket. Emiatt is csőd a közös fellépés, hiszen a válságokra nehéz ilyen modus vivendivel reagálni. Kijev, Minszk, menekültválság, Törökország, Szíria, vagy akár csak az Északi-sarkért folyó nagyhatalmi verseny mind olyan terület, ahol az unió erősen lemaradt a nemzetközi szereplők mögött. Jobb esetben a Párizs–Berlin tengely valamit végül letett a diplomácia asztalára, de ez gyakran túl kevés, és túl későn jön. Mint a minszki megállapodás az ukrán fegyveres konfliktusban.
Innen válik érdekessé a beszéd. Von der Leyen kitért arra, hogy emiatt ennyire lassú az unió a globális térben, majd amellett kardoskodott, eljött az ideje, hogy minősített többséggel hozhassanak döntést a külügyekben – legalább az emberi jogok és a szankciók esetében. Az uniós gazdaságpolitika és számos más terület már régóta így működik, a tagállamok által hagyományosan érzékenynek tartott területek tartoznak a konszenzusos közös politika alá – ha egyáltalán van közös politika.
Ezért az orosz vagy iráni szankciókról való szavazás, vagy Navalnij, illetve Kína és az emberi jogi kérdésekben messze van az unió az egyhangú egyetértéstől. A szavazási feltételek módosítása – a többségi szavazás bevezetése – természetesen nem a Európai Bizottságtól, hanem a tagállamokat tömörítő Európai Tanácstól függ, sőt, a szer-ződések módosításától. Ez tehát nagyon is hosszú távú terv, mégis érdemes eljátszani a gondolattal.
Milyen hatással lenne a tagállamokra, ha e területeken „leszavazhatnák” őket? Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a blokkoló kisebbségnek is egyet kell érteni a blokkolásban, és nem elég egy vagy két renitens vétója. A gyakran különutas országok hamar rosszul érezhetnék magukat, viszont talán a potyautasok száma is csökkenne.
Ursula von der Leyen alaposan beleállt – persze a maga nyelvezetében – a kínai–uniós versenyegyenlőtlenségek ecsetelésébe, sőt még azt is kifejtette, hogy értékrendjében mennyire különbözik a két blokk, hiszen tényleg ég és föld a demokratikus intézményrendszer és az egypárti kommunista diktatúra. Bár ebben igaza van, a legtöbb kínai befektetés mégis a német és a brit iparba érkezett, így ezer sebből véreztették a közös fellépést a nagyobb tagállamok – is. Nem lesz könnyű a konszenzusépítés, de nagyon is szükséges ahhoz, hogy ne szalámizhassák le sokadszor Európát, ahogy az az elmúlt száz évben, 1914 óta, a kontinens hibájából annyiszor megtörtént.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.