Úri huncutságok

<p>A franciaországi foci-Eb kezdetéig egy hét sincs már hátra, harminc év után a magyar válogatott is részt vesz nemzetközi tornán, a csoportja sem végzetesen kemény, úgy illenék, hogy most már minden erről szóljon Magyarországon. De nem szól.&nbsp;</p>

Logikus lenne azt mondani, hogy nincs esélyünk megnyerni az Európa-bajnokságot, tehát minek izgulni, de ez túl egyszerű lenne. Ha jól belegondolunk, 1954 óta sosem volt esélyünk – még 1986-ban sem, pedig akkor nem bukdácsolva jutottunk ki, ráadásul a mexikói vb előtt pár héttel lemostuk a brazilokat is. De senki sem hitte el, hogy világbajnokok leszünk, amikor meg belefutottunk a szovjetek elleni 0-6-ba (pont e héten volt az évforduló), már végképp minden világos volt. 

Az emberekből mégis érzelmeket váltott ki a foci. Gyászt, fájdalmat, dühöt, akármit… de érzelmeket. Most jóformán érzelem sincs. Egyszerűen nincs benne a levegőben, hogy jön az Eb. Barátokkal szoktunk tippelni ilyen tornák előtt az eredményekre, egy héttel a kezdés előtt rendszerint már gyűlnek a szelvények, folyik a vita, egymás ugratása, akkor is, ha a magyar válogatott nincs ott – most semmi. Mintegy 30 emberből három tippelt mostanáig, ők is csak azért, mert elegük lett a noszogatásból. 
Az Eb-nél pedig csak egy dolog érdekli kevésbé az embereket: az éppen két hónap múlva kezdődő olimpia. Arról végképp nem beszél senki, a többség talán még azt sem tudja, mikor és hol lesz. És az úszó Hosszú Katinkán kívül valószínűleg egyetlen aranyesélyest sem tudna megnevezni (tény, nem sok van).  
Miközben tehát a kormány elképesztő összegeket önt a sportba (kiváltképpen a futballba), miközben jövőre vízi vb-t szervezünk (iszonyatos mennyiségű pénzből épülnek a létesítmények), és még mindig táplálják az olimpiát Budapestre álmot, az emberek mellett szinte észrevétlenül megy el az egész. (Nem véletlen, hogy például olimpiához köthető hirdetést jóformán nem is látni. Márpedig az üzlet pontosan érzi, mit és mivel kell eladni az embereknek.) 
Hogy miért? Talán éppen azért, mert a kormány ezt erőlteti. Talán nem hisznek az egészben. De az is lehet, hogy egyszerűen rosszkedvűek, rosszkedvű ember meg nem tud szurkolni, az egészet nem tartja másnak, mint úri huncutságnak, márpedig az urak köre igen jól behatárolt, oda átlagember a kerítésen át sem lát be, mert akkor is leütik, ha csak megközelíti a kerítést. Épp csak addig mehet, ahol még el tudja kapni a maradékot, ami a svédasztalról leesik, és kidobják neki, nehogy hangoskodjon. Cserébe persze azt várnák, hogy lelkesedjen, de nem, nem megy. 
Morogna kicsit, de nem mer, elégedetlenkedni pláne, így inkább legyint. 
Mindenre. 
Pedig kár. A sport klassz dolog, a foci különösen, az meg, hogy ott vagyunk az Eb-n, tényleg jó érzés. 

A szerző magyarországi publicista
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?