Ukrajna: most kezdődik a tánc

A véres csütörtök után jött a pénteki győzelem: miután a hadsereg elutasította az elnök által követelt közbelépést, és a Majdan felmondva az EU által gründolt megállapodást az elnök és a parlamenti ellenzék között fegyveres harcba szállt, kiderült, a király meztelen. Janukovics Harkovba sietett és onnan üzenget, de ez most már senkit sem érdekel, még Moszkvát sem. A végső győzelemhez azonban az is kell, hogy a gőzerővel dolgozó, alkotmányos többséggel rendelkező parlament és az általa kinevezett átmeneti kormány átvegye a hatalmat az ország teljes egésze felett. A keleti és déli megyékben, és főleg a krími félszigeten ez még kérdéses. Valószínűsíthető az elmúlt napok reakcióit látva, hogy ez mégis sikerülni fog, mert keleten, de még a Krímben sincs igazi harci hangulat, inkább a jövőtől való aggódás érzékelhető. Ebben a helyzetben az orosz faktor a legnagyobb kérdés: Moszkva Janukovics hatalomvesztésével nagy pofont kapott, de nem szövetségest vesztett, hanem a szomszédos ország legitim módon megválasztott fejét. Vagyis puccs történt, tartják Moszkvában, és sokan a Nyugat kezét vélik felfedezni az eseményekben. Az orosz közvéleménynek azonban feltűnhetne, hogy a nyugatiak jó része pedig az oroszok kezét és támogatását látja az események tragikus végkifejletében. Miközben a külső tényezők (az EU és Oroszország) egymás vádolásával volt elfoglalva, Ukrajnában teljes egészében helyi dráma bontakozott ki: ukrán polgárok cselekedtek politikai rendszerük ellen. Miután az események véresre fordultak – az ukrán titkosszolgálat Alfa kommandója lőtte a tüntetőket, s az ukrán polgárok hajlandók voltak fegyvert is fogni ellenük. Ekkora elszántságot venni nem lehet. Kijevben és Ukrajna nagy részében megérdemelt eufória uralkodik. Ám a forradalom gyakran megeszi a gyermekeit. A várható politikai konszolidációval az ukránok harca korántsem fejeződik be, csak áttevődik a politikai színtérre. Most, hogy nincs Janukovics, az ukránok nagy része a rendszer ellen, illetve megreformálásáért vívja tovább a küzdelmét. Közös vízió azonban nincs, várhatóan a felek össze fognak különbözni a hogyan továbbon. Az első áldozatok között ott lesznek a volt ellenzék jeles képviselői.Nagy kérdés azonban, mit lehet csinálni az oligarchák által fenntartott rendszerrel. A reform már csak azért sem lesz könnyű, mert ők tartják kézben az ország gazdaságának jó részét. Az államosítás a Nyugatnak, de az oroszoknak sem tetszene, és tovább radikalizálhatja a helyzetet. De vegyük már észre, hogy ez a harc sem Ukrajna hovatartozásáról szól (EU vagy a vámunió), hanem az ország milyenségéről, karakteréről. Bár a legjobbakat kívánom ukrán szomszédainknak, és a magam részéről osztom az örömüket és elszántságukat, a közös vízió hiányára és a radikalizálódásra még rámehet az ország. De ami a fontos, az elmúlt három hónapban Ukrajna kivívta magának az esélyt egy sokkal jobban működő ország megteremtésére. Mi pedig vonjunk le egy fontos tanulságot az ukrán eseményekből: az a politikai rendszer, amely a saját személyes céljait és nem polgárai érdekeit szolgálja, annak a sorsa előbb-utóbb megpecsételődik. Az ukrán helyzet akár hozzánk is begyűrűzhet.