Újabb fekete pénzekre derült fény

Független vizsgálat indul a brit BAE Systems hadiipari cég korrupciógyanúsnak tartott ügyeiben, amelyekről hétfőn újabb titkos kifizetéseket sejtető lapértesülések jelentek meg Londonban.

Független vizsgálat indul a brit BAE Systems hadiipari cég korrupciógyanúsnak tartott ügyeiben, amelyekről hétfőn újabb titkos kifizetéseket sejtető lapértesülések jelentek meg Londonban. Jóllehet a brit kormány folyamatosan elveti az egyre duzzadó botrány tavaly leállított hivatalos vizsgálatának újraindítását, a BAE – a legnagyobb európai hadiipari csoport – most maga közölte, hogy független etikai vizsgálatot kezdeményez értékesítési eljárásainak feltárására. A vizsgálat célja annak bebizonyítása, hogy a BAE Systems nem követett el semmilyen törvénybe ütköző cselekedetet hadiipari szerződéseinek megkötése során.

A korrupciógyanú érinti a Gripen harci gépek kelet-európai terjesztését is, de a brit sajtó jelenleg elsősorban a BAE ennél sokkal nagyobb értékű szaúdi szerződésláncolatára összpontosít, különösen azóta, hogy a brit kormány ennek hivatalos vizsgálatát nemzetbiztonsági okokra hivatkozva decemberben leállíttatta. A BBC, valamint a legnagyobb brit baloldali lap, a The Guardian a múlt héten egybehangzóan azt jelentette, hogy a BAE Systems tíz éven át évente 120 millió fontot fizetett titokban Szaúd-Arábia volt washingtoni nagykövetének, Bandar bin Szultán hercegnek, a szaúdi trónörökös fiának, akinek állítólag kulcsszerepe volt a brit hadiiparnak juttatott eddigi legnagyobb értékű megrendelésben. A brit cég több mint húsz éve, Margaret Thatcher konzervatív kormánya idején nyerte el ezt a 20 milliárd fontos, egyebek mellett Tornado, Hawk és újabban Eurofighter Typhoon harci repülőgépekre szóló, összetett szaúdi szállítási és szolgáltatási szerződést. Ennek örve alatt a BAE az utóbbi két évtizedben számos kapcsolódó megrendelést is kapott; a szerződésláncolat összértéke mára eléri a 43 milliárd fontot.

A felmerült korrupciós gyanú miatt a szerződéseket a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit hatóság (Serious Fraud Office, SFO) vizsgálni kezdte; a kormány ezt a vizsgálatot állíttatta le az év végén, miután – nem hivatalos értesülések szerint – Szaúd-Arábia kilátásba helyezte a hatalmas értékű szerződés és a terrorellenes együttműködés felmondását, sőt a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok megszakítását is.

A The Guardian, amely folyamatos cikksorozatot közöl a BAE ügyleteiről, hétfőn arról írt, hogy újabb titkos kifizetések nyomára akadt; ezek kedvezményezettje egy lobbista, akinek szerepe nem teljesen tisztázott. David Hart, aki annak idején a Thatcher-kormány tanácsadója volt, a lap szerint több mint 13 millió fontot kapott a BAE Systemstől. A pénz Hart egyik cégéhez érkezett, amelyet névtelenül jegyeztek be a Brit Virgin-szigeteken, és amely számláit az adóparadicsomnak számító Guernsey szigetén vezeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?