Új offenzíva bin Laden elfogására

Lapértesülés szerint az amerikai hadsereg új támadást készít elő abból a célból, hogy a nyár végéig elfogja az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét, az Egyesült Államokban tavaly szeptember 11-én végrehajtott merényletek értelmi szerzőjének tartott Oszama bin Ladent.

Lapértesülés szerint az amerikai hadsereg új támadást készít elő abból a célból, hogy a nyár végéig elfogja az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét, az Egyesült Államokban tavaly szeptember 11-én végrehajtott merényletek értelmi szerzőjének tartott Oszama bin Ladent.

A Time magazin katonai forrásokra hivatkozva azt írja a következő, július 1-jei számában megjelenő cikkben, hogy az amerikai hadsereg vezérkara most tekinti át a tervezett offenzíva részleteit.

Jóllehet bin Ladennek nyoma veszett, a Fehér Ház úgy hiszi, hogy a terrorvezér túlélte az afganisztáni háborút. George W. Bush amerikai elnök azt akarja, hogy a hadsereg bin Ladent még szeptember 11-e, azaz a New York-i Világkereskedelmi Központ és a Pentagon elleni véres terrormerényletek elkövetésének első évfordulója előtt kerítse kézre - erősítette meg a Time, amely szerint a szaúdi származású terrorvezér valószínűleg Afganisztán déli és keleti részén bujkál, ahol még nagy területek állnak a tálibokkal és az al-Kaidával rokonszenvezők ellenőrzése alatt.

Az Oszama bin Laden sorsa körüli kérdések vasárnap kerültek ismét reflektorfénybe, miután az al-Dzsazíra hírtelevízió nyilvánosságra hozta a terrorvezér szóvivőjének újabb nyilatkozatát. Szulejman Abu Gait ebben azt állította, hogy Oszama bin Laden és helyettese életben van, egészségesek, és az általuk vezetett al-Kaida hálózat készen áll újabb amerikai célpontok megtámadására.

Az Egyesült Államok titkosszolgálatai is úgy vélik, hogy bin Laden valószínűleg életben van és Pakisztán nyugati részén rejtőzködik. Ugyanakkor elismerik azt is, hogy valójában fogalmuk sincs a terrorvezér pontos rejtekhelyéről.

Fogalmunk sincs, hol van. Nem tudjuk, hogy él-e vagy meghalt, Afganisztánban vagy Pakisztánban van-e (bin Laden) - jelentette ki egy neve elhallgatását kérő amerikai kormányzati tisztségviselő.

Az amerikai védelmi minisztérium egyik, szintén névtelenül nyilatkozó vezetője elmondta: az általánosan elfogadott vélemény szerint bin Laden életben van, bár ha ez igaz, akkor jó kérdés, hogy miért nem mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Az amerikai hírszerzésben leginkább az a vélemény uralkodik, miszerint bin Laden Pakisztánban rejtőzött el, a központi kormányzat ellenőrzése alól teljes mértékben kicsúszott, az al-Kaidával és a tálibokkal rokonszenvező hegyvidéki törzsek által lakott
térségekben. Ezt a feltételezést azonban konkrét bizonyíték egyáltalán nem támasztja alá - ismerte el a védelmi minisztérium magas rangú tisztviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?