Új korszak

<div>Nagyszabású, &bdquo;össztársadalmi magyar-magyar párbeszédet&rdquo; tervez a Magyar Közösség Pártja, mely &bdquo;egy új korszak kezdetét jelenti&rdquo;. Erre állítólag azért van szükség, mert &bdquo;a magyarságnak jövőképet kell adni&rdquo;.</div>

Hm. Tény, hogy a szlovákiai magyar társadalom számos hanyatlásra utaló jelet mutat. A legaggasztóbb talán a fiatalok körében uralkodó érdektelenség a közös ügyek iránt és a magas elvándorlási kedv, amely azonban csupán természetes kimenetele a közösségben és a Dél-Szlovákiában zajló folyamatoknak. Ezek közül jó párat – a délvidék gazdasági elmaradottsága, a befektetések hiánya – önerőből nem is tudunk orvosolni, viszont sok mást igen, ha... Ha a párt(ok) is úgy akarná(k). A hazai magyar közélettel a legnagyobb gond az, hogy hihetetlen mértékben politizálódott, pontosabban pártosodott. Gyakorlatilag nem létezik független civil szféra, mindenkinek, aki labdába akar rúgni, be kell állnia az egyik vagy másik párt táborába. S az MKP-nak, bár parlamenten kívüli pártról beszélünk, hatalmas a játéktere itt, ugyanis Fidesz-barátsága révén ő rendelkezik a magyarországi támogatások felett. Nagyszabású fórumok helyett tehát a párt kezdhetné az új korszakot azzal, hogy kiadná a kezéből a magyarországi támogatások irányítását, s a szakmára bízná azok elosztását. Így tehetne a legtöbbet azért, hogy a pénzek azokhoz jussanak, akik a legméltóbbak rá, mert saját területükön a legjobb teljesítményt nyújtják. Ez pedig egészséges versenyt generálna, mert a szereplők azt látnák, nem a politikai kapcsolatok, hanem a teljesítmény a mérvadó. Menyhárt József pártelnök megválasztása előtt arról beszélt, milyen rossz dolog az, hogy a kultúrára szánt pénzek nem szakmai, hanem politikai alapon vannak elosztva. Most tehet is azért, hogy ez megváltozzon. Ez nyilvánvalóan hatalma egy részének feladását jelentené az MKP számára, ha viszont komolyan gondolja a párt a „magyarság jövőképét”, támogatnia kellene az önálló, életképes civil szférát. E nélkül ugyanis semmilyen nagyszabású egyeztető fórum nem segít rajtunk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?