Új év, régi Európa

A londoni City – a globális pénzügyi szektor – 2016 óta tervezetten menekült a szigetországból, mostanra pedig kiderült, hogy jól tette. Az utolsó perces brexitmegállapodás tényleg sok helyen komoly határokat húzott a pénzügyi szolgáltatások előtt, Frankfurt, Párizs és Dublin is nyertese lett a Londonból szétspriccelő bankoknak.

Eközben keleten, a belarusz fronton nincs megoldás, csak tél. Az Európai Unió nem tudott egységesen érdemi nyomást gyakorolni, csupán a deklarációkig jutott. Az orosz befolyás újabb helyszínén – a friss karabahi konfliktus mellett – a lengyel és balti érzékenység dolgozik, de ezt az olasz vagy a spanyol fővárosban nehéz eladni. Hiszen ott sokkal inkább délre figyelnek, Afrikára: a bizonytalan algériai rezsimre, a törökökkel éleződő konfliktusra, a tengeri bányászati jogokra, a migrációs útvonalak újrarendeződésére és a szubszaharai iszlamista terroristahálózatok megerősödésére, hogy mást nem mondjunk.

Európa kicsi a többi kontinenshez képest, de ez nem jelenti azt, hogy védhetőbb. Lényegében nem más, mint egy földnyelv az eurázsiai kontinens nyugati végén, és sokkal több geopolitikai nyomásnak van kitéve, mint a magát két óceán közt relatív biztonságban tudó Egyesült Államok. Ott a déli határ az egyetlen kihívás, az sem katonai, hanem migrációs és szervezett bűnözési szempontból. Nem véletlen, hogy a 2016-os kampányt Trump a falazással tudta hozni. Ehhez képest Európa számára négy különböző geopolitikai valósággal kell szembenézni a négy égtáj irányában, és ehhez jön a belső feszültség.
Egyrészt ott az uniós pénzek és államháztartási szigor tekintetében tapasztalható észak–dél különbség, és a politikai-ideológiai vonalon tavaly sokat mélyülő keleti–nyugati árok. Ez utóbbi viszont nem általános, hiszen az eurózónatag Szlovákia, a németbarát cseh vezetés vagy a konformista bukaresti attitűd nem hasonlítható össze a Varsó–Budapest kettőssel. Az új év régi valósága az lesz, hogy Varsó továbbra sem kezdi intézményesíteni a visegrádi hátországát, csak ad hoc szövetségekben dolgozik, mivel inkább a weimari háromszög (német–francia–lengyel együttműködés) és a nagyok klubja érdekli, oda szeretne bejutni. Csakhogy ehhez a belépőt a stabil holdudvar jelentené, de ez egy populista kormány számára nehezen emészthető, és sajnos a kelet-európai diplomáciai hagyományokat mindenütt messze jobban felszalámizták.

Kérdés, hogy a Matovič-kormány Covid-piruettjét ellensúlyozó őrizetbe vételi hullámok elérnek-e a főtotemig idén, vagyis elérhet-e a nyomozás a volt miniszterelnökig. Ahogy a cseheknél a hivatalban lévő miniszterelnök uniós pénzei ügyében sem álltak le a hatóságok, még ha eredményt nehezen is produkálnak. Magyarország pedig választási kampányévbe lépett, az eddigi vad kommunikációt is várhatóan még feljebb csavarják. A támogatások uniós ellenőrzését ideiglenesen felfüggesztették a Covid miatt, így duplán folyhat Budapesten a pénz.

Maradnak a régi kihívások, miközben a globális versenytársak egyévnyi tapasztalattal megint gazdagabbak lettek.