Tyúkperek helyett eszméket kérnénk szépen

<p>Miközben Csehország egy államférfit temet, Szlovákiában újabb és újabb tyúkperek kerülnek napvilágra. A weben olyan lehallgatási dokumentumok jelentek meg, amelyeknek ha van is valós alapjuk, nagyjából az amerikai kémtörténetekre fogékony adoleszcens szürkeállományával készültek, feltehetően propaganda céljából, hiszen választások közelednek.</p>

A 2005-ből származó dokumentumot ugyan miért nem szellőztették korábban azok, akik olyan nagyon háklisak a közélet tisztaságára. A kampány ürügyén bármilyen – hangsúlyozzuk, bármilyen! – hasonló ügy hiteltelen, tessenek ne kampánykor takarítani a közélet tisztaságáért harcolók.

Eközben az ország egyik legfontosabb médiaszabályozó testülete kimondta a tutit: a lehető legnagyobb bűn szerinte (hiszen rekord méretű az összeg) az, ha az újságíró az úgymond másik fél tudatos elmaradása és elhallgatása ellenére elkészíti a műsort. A jelenséget az „üres szék intézményének” nevezik jobb helyen, és a demokratikusnak tekinthető országokban a bírósági gyakorlat szerint nem elfogadható, hogy a közszolga a maga elmaradásával megakadályozza a téma szellőztetését. Azt ugyanis nem lehet, hogy egy miniszter, főbíró, ügyész, számvevőszéki főnök vagy képviselő ne menjen be a tévébe, és így megakadályozza, hogy közműsorszolgáltató foglalkozzék egy háklis társadalmi témával. S e véleményünk megfogalmazásánál teljesen mindegy, hogy a Cervanová-ügyben kinek hiszünk s mit tartunk releváns információnak.

Ha ehhez hozzátesszük, milyen piszlicsáré dolgok foglalkoztatták a közvéleményt az elmúlt esztendőben, valahol nagyon, de nagyon irigyelhetjük a cseheket. Mindegy, mit gondolunk Masarykról, hiszen a magyarság szempontjából nem éppen pozitív figura, de hogy a Masaryk–Havel kettős a maga morális, emberi ethoszával mekkora forrása az egészséges nemzeti öntudatnak, a politikai nemzeti identitásnak, arra valóban nehéz példát találni Európa keleti felében az elmúlt évszázadban. Haveli nagyságú államférfi hiányát érezheti ma Szlovákia, s nem marad más hátra, mint megnézni, kik azok az emberek, szimbólumok, nagyságok, melyekből egy kicsi, talán jobb sorsa érdemes náció meríthet.

Ma gyásznap van, a füstölgést félretéve úgy gondoljuk, hogy azért Szlovákiának is volt egy igazi jó elnöke. Ma temetjük. Elődjének nagy mondása volt, hogy az államok és közösségek olyan eszméken buknak el, amelyek mentén alakultak. Ugyancsak az elődje mondta, hogy szabad létünk legegyszerűbb megfogalmazása a „nem lopni, nem hazudni, s így nem félni”. Václav Havel toldotta meg ezt azzal, hogy „az igazság és a szeretet legyőzi a hazugságot és a gyűlöletet”.

Ideje lenne komolyan venni őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?