Tuti jeggyel utazom

Úgy döntöttem, ma nem. Nem sírok, nincs panasz. Minek mondjam azt, hogy már megint nagyon okosan megoldották ezt a fővárosi közlekedést. Hogy a minap a főpályaudvarról Ligetbe többszöri átszállással jutottam csak haza, mert nincs egyenes járat. Ugyanúgy a buszpályaudvarra is átszállással jutok csak el, holott tíz-tizenöt perces távokról van szó. Kíváncsi vagyok, az idegen hogyan tájékozódik! Na, meg arra is, mi lesz itt télen, jó kis hófúvásban. De ma nem. Nem riogatok madárinfluenzával, papagájkórral meg ismeretlen vírusok támadásaival. Hiszen minden kornak megvolt a maga pestise, fertőző betegsége... mit morfondírozzak azon, hogy e mai szuperhiper-felgyorsult világban, az atomig és minden részecskéig lehatolva, a világűrt járva, (sok) mindent uralva és kezünkben tartva, miért nem tudjuk legyőzni a betegségeket. Ma nem érdekel, hogy miért fontosabb sok minden, mint az egészségünk, miért kell jótékonykodásból, esetenként ilyen-olyan csóró kéregetésekkel gyógyítást finanszírozni meg a gyógyíthatatlan betegségek kutatását támogatni. Ma nem érint meg az sem, mennyi mocsok ömlik ránk a képernyőről. Kell nekem az, hogy felforduljon a gyomrom attól, mi mindenre van igénye a fogyasztói társadalom emberének – hagyján az eddigi reality show-kat, de itt van egy újabb borzadály. Háborodjak fel?! Ma nem borzolom az idegeimet azzal, hogy temetési show-t készülnek indítani az egyik külföldi kereskedelmi adón. A huszonnégy órás műsorfolyamban a gazdag temetési szertartásokat tervezik bemutatni a virrasztástól, a könnyektől, a sírhant körüli kólózáson, a körtáncon át az elhunyt sírjára kitett ételfinomságokig. Ma nem foglalkozom azzal, hogy majd állhatok sorban a fogorvosnál, mivel az utolsó pillanatra hagyom a megelőző vizsgálatot. Vagy esetleg teljesen lekésem, mert az év vége felé várható nagy roham akkora lesz a rendelők előtt, hogy az én fogsorom átvizsgálására már nem marad idő, és jövőre téríthetek mindent. Persze akár nem is kellene, hogy érintsen ez a preventív-galiba, ha... de mindig későn gondolom át, mit kellett volna! Csináltathattam volna évekkel ezelőtt állami fogsort. Azért legfeljebb bérleti díjat kérhetnének. Ma azzal sem idegesítem magam, hogy mennyivel drágulhat a kenyér év végéig. Annyival, amennyivel, majd meglátjuk, nem rajtunk múlik. Mi legfeljebb megválthatjuk a jegyünket Tönkre. Az az egyetlen tuti állomás. Úgy döntöttem, ma nem sírok, nincs panasz. Ma nem foglalkoztat más, csak az október. Rég volt ilyen őszünk. Hát nem gyönyörű?!