Turistaszalámi-taktika

Kétszer voltam eddig Velencében, és az utóbbi alkalommal, pontosan négy éve, tényleg szörnyű élményt nyújtott a tömegnyomor – kulturális jellegű feltöltődés helyett túlélőtúra lett belőle. Hazahoztam néhány képeslapot, azokon csodás utcarészletek vannak, egyiken meg egy udvar közepére állított, törött oszlopfő tetején ücsörgő fehér macska. Nekem most ez Velence. Valószínűleg sosem megyek oda többet, ha nem tiltják ki a turistákat azért, ha meg kitiltják őket, akkor meg azért.

De vissza a kebabosokhoz és pizzaszeletesekhez. Az olaszoknak van rendes konyhájuk, a velenceieknek pedig az itáliai konyhákon belül is külön konyhái voltak, vannak, saját jegyekkel. A pizza meg a bolognai spagetti csak turistaabrak. Van tehát mit megőrizniük. Hogy jó-e az említett korlátozás, arra nehéz válaszolni. A tiltások és korlátozások nem mindig sülnek el jól, sok esetben kontraproduktívak, a pozitív motiváció is lehet egy út. Hát ők így döntöttek, nyilván megvolt rá az okuk. Lehet, az intézkedés maga is a hagyományőrzés jegyében született: a középkorban fénykorát élt város(állam) a kiéheztetés középkori módszerével próbálja elűzni a hívatlan betolakodókat. Ha nem lesz mit enniük, éhesek lesznek, és továbbállnak, oda, ahol van kaja. Vagy megveszik a hagyományos helyi kaját. Sózott tőkehalat polentával, tintahalas laskatésztát petrezselyemmel. Vagy visznek magukkal otthonról turistaszalámit.

A velenceiek tehát kimondottan boldogtalanok a sok kiránduló miatt. Menjetek haza, üzenik nekik (például plakátokon). Érdekes helyzet egy olyan országból nézve, mint Magyarország vagy Szlovákia, ahol jelenleg leginkább azon ügyködünk, hogyan lehetne idecsalogatni a turistákat. Nem is sejtjük, hogy ha ez sikerül, onnantól fogva azon fogunk agyalni, hogyan űzzük el őket. Lehet, hogy inkább nem is kellene csinálnunk semmit? Vagy inkább, kerülve a szélsőséges megoldásokat, arra törekedni, hogy az ide (vagy oda) érkező turisták száma ne haladja meg az elviselhetőség szintjét. Legyenek is, meg ne is. Jöjjenek is, meg ne is. Ezt a célt, úgy tűnik, már el is értük.

Az utóbbi időben meg egyre több turista érkezik, láss csodát, Szlovákiába is. Megérte hát a sok igyekezet? Nem volt hiábavaló az a sok rántott sajt, amit az elmúlt évtizedek során kulináris kultúránk manifesztumaként égett olajban kisütöttünk? De bizony, hiábavaló volt. Nem az csalta ide a turistákat, hanem a közel-keleti terrortámadások. Sikerélményünk azért persze lehet. Mindenesetre el lehet gondolkodni azon, mit enne a nép, ha a velenceihez hasonló buzgalomtól fűtve hagyományaink védelmében nálunk is betiltanák az idegen eredetű étkeket kínáló gyorséttermeket.