Történet Trnkáról

<p>Hét év egy választott tisztségben sok, tizennégy év egészségtelenül sok. Nemcsak a személyiséget deformálja, hanem a rendszert is, még akkor is így van, ha az illető a legbecsületesebb szakértő lenne. Dobroslav Trnka hét éve ül a legfőbb ügyész székében, s most újabb hét évre ott is maradhat, ha a furcsa SDKÚ–Smer ad hoc koalíció tényleg létrejön egy szavazás erejéig.</p>

Trnkát már hét éve is furcsa körülmények között választották meg, s úgy látszik, személye tökéletesen alkalmas arra, hogy politikai játékok tárgya legyen. Ahogy Iveta Radičová fogalmazott, a főügyész hétéves tevékenységét nem is azzal lehet a legjobban jellemezni, amit eddig tett, hanem azzal, amit nem tett meg, vagyis milyen ügyeket söpört le az asztalról, vagy csak egyszerűen a fiókjába csúsztatott. A Malina Hedvig-akta hiába több mint négyezer oldalas, ha eredmény nincs. Trnka ráadásul cinikusan banálisnak nevezi azt az ügyet, amely több mint négy éve traumatizálja a társadalmat. Ha véletlenül igaza lenne, akkor saját magáról állít ki kedvezőtlen bizonyítványt, hiszen egy banális ügyet sem sikerült lezárnia, miközben évente ezer oldallal bővítette az aktát – ezek szerint teljesen fölöslegesen.

De Trnka más, banálisnak éppen nem nevezhető ügyeket is kilőtt, például a Branisko-alagútban eltűnt pénzeket, vagy a Smer és az SDKÚ gyanús finanszírozása kapcsán felmerült vádakat. Sokak szerint éppen a pártpénzek tisztára mosása tetszhet Dzurindáéknak és Ficóéknak is, és ezen a platformon találkozott a két ősi ellenség. Ám a szlovák politikát ismerve sem az SDKÚ-nak, sem a Smernek nem okozhat gondot az ügy asztal alá söprése, nem kellene nekik hozzá Trnka, pontosabban ez a nyilvános csörte, és a kormánykoalíció bukásának meglebegtetése. Radoslav Procházka KDH-s képviselő szerint a Trnka-ügy egy lehetséges Smer–SDKÚ koalíció tesztje lehet. Lehet, de valószínűleg közelebb kerülünk az igazsághoz, ha az SDKÚ-n belüli hatalmi harcban keressük az okokat. Kinek van több képviselője: Radičová miniszterelnöknek vagy Dzurinda külügyminiszternek, vagyis Dzurinda pártelnöknek, vagy Radičová alelnöknek? A főügyészt november harmadikán választják, az SDKÚ elnökét és alelnökeit három nappal később. Egyelőre nehéz átlátni a párton belüli dzsungelharcot, de véres lehet, ha Dzurinda még a koalíciót is képes lenne beáldozni. A probléma az, hogy ez a kormány száz napja csetlik-botlik, s a belső pártharcok külső helyszínre helyezése csak tovább mélyíti a választókban a kormány akcióképtelensége miatti csalódottságot. Ez a történet nem Trnkáról szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?