Törököt fogtam...

...nem ereszt. Már elnézést az otromba tréfáért, de elsőre ez jutott eszembe a bejelentés nyomán, hogy Törökország négy évtizedes várakozás után végre megkezdheti európai uniós csatlakozási tárgyalásait. Ankarának végül is sikerült elhúzni a törökmézesmadzagot még a hevesen tiltakozó,

a megbeszélések megkezdéshez szükséges tárgyalási keretet kezdetben elutasító osztrákok orra előtt is. Miután a sógorok a luxemburgi tanácskozáson a hírek szerint harminc órán át lényegében kitartóan ellenezték a tárgyalások megkezdését, az utolsó percekben mégiscsak beadták a derekukat, és a többség akaratára – mondhatnánk – maguk is törökülésbe kényszerültek.

Persze nem oda Buda, akarom mondani Bécsnek büszke vára, várjuk csak ki a végét, hiszen Ausztria más tagállamokhoz hasonlóan szinte biztos, hogy népszavazást fog kiírni a végső kérdés eldöntésében, az esetleges tagfelvétel dolgában. Nem kisebb fajsúlyú kérdésben kell majd határoznia a jónépnek, minthogy

a javarészt ázsiai törökség európai örökség-e. Annyi bizonyos, még sok víz lefolyik a Tigrisen és az Eufráteszen mire a muzulmán ország csatlakozhat a gyaur unióhoz. Szerény becslések szerint is legkevesebb 10-15 évet kell még várnunk arra, hogy végre szomszédosak legyünk Irakkal. Európa vezetői, úgy látszik, egyelőre meggyőzettek, de vajon mit gondolhat az átlagpolgár. A közvélemény-kutatások szerint kétharmaduk nem kér a törökfürdőből, és nem fűzi őket (t)örök szerelem Kis-Ázsiához.

Hogy ellepik-e valaha Európát újra a portyázó törökök és a derék dervisek, legfeljebb Allah a megmondhatója. Mindenesetre Brüsszel parkjai már most is Gül Baba rózsáitól illatoznak.