Tökök az utcán

pride

A pozsonyi szivárványos menet napján nekem épp családi programom volt, de amikor visszaértünk a belvárosba, akaratlanul is kaptam egy cseppnyi ízelítőt a rendezvényből.

A Duna-parton feltűnt két összeölelkező férfi. Számomra ismeretlen, feltételezem, valamelyik németalföldi nyelven beszéltek, pontosabban ordítoztak, röhögtek. Rövid szoknyát viseltek, s amikor mellém értek, láttam, hogy a szoknya hasítékán kilátszik a lábuk között lógó szerv. Hát megbámultam. Nem azért, mert nem láttam még ilyet. Csak éppen Pozsony utcáin egyelőre nem szokás meztelen üleppel sétálni.

Nem messze álldogált egy család. Az egyik kisgyerek a kocsiból bámészkodott, a másikkal valamit oldottak a szülei, így nem figyelték a két közeledő kreatúrát. Én meg ahogy néztem utánuk, azt látom, hogy az egyik megállt a kocsi mellett és az ágyékával olyan előre-hátra mozdulatokat tett, mint aki szexel, és közben ujjával a kicsi szája felé böködött. A kocsiban ülő gyermek elkezdett sírni. Ekkor vették észre a szülők a két alakot. Az apa rájuk ordított: tűnés innen! Azok röhögtek és valamit mondtak távoztukban. 

Az apa ekkor jött rá, hogy nem szlovákok, és utánuk kiáltott angolul. Tűnj innen te perverz disznó, mert letépem a töködet! A két férfi ekkor futásnak eredt.

Addigra megjelent néhány tinédzser. Szivárványos zászlót tartottak a kezükben. Nem láthatták az előzményeket, de azt hallották, hogy mit kiabál az apa a két szoknyás pasasnak. 

Rosszalló arckifejezést öltöttek, s a családhoz érve tüntetőleg meglengették előttük a szivárványos zászlót. Mintha azt mondták volna, nesze nektek, ti homofóbok. 

Mert ez a legkönnyebb: tudatlanul és pökhendin megvádolni valakit. 

Azért kíváncsi lennék, mit szólt volna Pataky asszony, mindenki ombudswomenje, ha látja a jelenetet. Vagy ha az ő unokájával történik mindez. 

Akkor este azon gondolkodtam, vajon mi köze van ennek a cirkusznak a homoszexuálisokhoz. Több homoszexuálist ismerek, de egyik sem viselkedik úgy, mint az a kettő, vagy azok, akiket a meneten készült fotókon és videókon láttam. Akiket én ismerek, azok nem divatból, nem polgárpukkasztásból homoszexuálisok, hanem annak születtek. Mind tisztességes ember, ugyanúgy élnek, dolgoznak, mint a tisztességes heteroszexuálisok, senkit nem áll szándékukban megbotránkoztatni, s bár köztudott róluk, hogy férfi létükre férfit szeretnek, a szakmájukban, munkahelyükön fontos pozíciókat töltenek be, illetve sikeres vállalkozók.

Úgy gondolom, ez a menet árt nekik. Épp nekik árt. 

Mert ellenük hangol(hat) sok embert, akik azt gondol(hat)ják, hogy az összes homoszexuális perverz és magamutogató. Innen nézve ez a menet, paradox módon nem a toleranciát, hanem a homofóbiát gerjeszti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?