Több hét után újabb belégzéses anthraxmegbetegedés

Újabb belégzéses lépfenemegbetegedés vált ismeretessé kedden az Egyesült Államokban, ezúttal a Connecticut állambeli Waterbury településen.

Újabb belégzéses lépfenemegbetegedés vált ismeretessé kedden az Egyesült Államokban, ezúttal a Connecticut állambeli Waterbury településen. Egy idősebb asszonyt ápolnak kórházban, és állapotáról semmit nem közöltek. Elvben ugyan még elképzelhető, hogy az elvégzett alapos tesztsorozat végleges eredménye mégis negatív lesz anthrax szempontjából, de egyelőre minden jel arra mutat, hogy ismét felütötte a fejét ez a kór, miután heteken át nem történt friss megfertőződés. Az előző, októberi fertőzési hullám során - amelynek a kiváltója több, anthraxspórákat tartalmazó porral szennyezett, postára adott levél volt - igazoltan 17, néhány gyanús, de a jelek szerint antibiotikummal időben "elfojtott" eset hozzászámításával pedig közel két tucat személy betegedett meg, és közülük négyen meghaltak. A kórokozó tíz személy esetében belégzés útján került a szervezetbe, és rögtön a tüdőnél kezdte kifejteni pusztító hatását. Mind a négy haláleset e tíz belégzéses megbetegedés közül került ki. (A másik előfordult megfertőződési mód a sebes bőrfelülettel való érintkezés volt.) Egy kivételével az összes eddigi megbetegedés igazolt módon kapcsolódott postai küldeményekhez - vagy úgy, hogy az illető felnyitott egy szennyezett levelet (a célba vett címzettek vagy a médiához, vagy demokrata párti politikai körökhöz tartoztak), vagy pedig úgy, hogy levélelosztó létesítményben dolgozott. Az egyetlen rejtélyes eset egy vietnami származású bevándorló New York-i nő halála: sem a lakásán, sem a munkahelyén, de még az általa rendszeresen használt metróvonal állomásain és kocsijaiban sem találták anthrax nyomát. A connecticuti nő esetében egyelőre szintén homály fedi, hol és mikor történhetett a megfertőződés. Azt sem tudni még tehát, hogy újabb gyilkos forrás nyílt-e meg - esetleg ismét anthraxspórákkal szennyezett küldeményt adott-e valaki postára -, vagy pedig korábbi eredetű "keresztbeszennyeződés" történhetett (például "borítékról borítékra") és így kerülhetett a nő érintkezésbe az anthraxspórákkal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?