Tíz év Majomországban

<p>Az egyik elment, mert belátta, hogy a rendszer menthetetlen. Pedig a közösség kiállt mellette, utcára vonultak miatta az emberek, és az ellenállás, a saját igazáért vívott harc jelképe lett a közösségén belül. Nem akarta magának ezt a szerepet, és nem élt vissza vele. Akár az elcelebesedés útját is választhatta volna, de nem tette. Így történetének legfőbb üzenete az maradt: a rendszer gyors és alapos javításra szorul.</p>

A másik maradt. Egy ország ellenszenvét vívta ki, halmozza a botrányokat, a rendszer romlottságának és cinizmusának jelképe lett. Sokakat magával rántott, és máig gátlástalanul elhárít minden számonkérést.

Mindketten túlélők. Mindkettejüket a saját állhatatossága tette túlélővé, egyikük esetében viszont ez az állhatatosság a saját igazának bizonyításán alapul, míg a másikuk esetében az állhatatosság alapja az a velejéig züllött, ám annál stabilabb rendszer, amit ő maga tesz végképp hiteltelenné.

Malina Hedvig és Robert Kaliňák: egy tízéves harc két kulcsszereplője. Azé a harcé, amely a szlovákiai magyarság rendszerváltás utáni történetének egyik kulcsfontosságú epizódja. A mi Dreyfus-ügyünk, a szlovákiai demokrácia életképességének nagy próbatétele. A per viszont már nincs a kezünkben: mivel a Fico-kormány, amely nyakig benne van a történetben, Magyarországra dobta át az ügyet, a hazai igazságszolgáltatás kimászott a felelősség hatalmas kőtömbje alól.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy idehaza már ne lennének meg a felelősök. Megvannak, és máig úgy tesznek, ahogy az elejétől fogva, 2006. augusztus 25. óta: mint ha ők semmiről sem tehetnének.

Pedig ez nem így van. „Csak” arról tehetnek, hogy az állam rendfenntartó és bűnüldöző szervei megbízhatatlanok, és a mečiari időkhöz hasonlóan ma sem az alkotmányos rend védelme az, amiről a munkájuk szól.

TÍZ ÉVVEL EZELŐTT EZEN A NAPON TÁMADTÁK MEG MALINA HEDVIGET NYITRÁN

A Malina Hedvig-ügy üzenete talán soha nem volt ennyire eleven: ha nem áll vissza a hatóságokkal szembeni bizalom, hamarosan önjelölt „rendfenntartók” szabadulnak ránk. Már megjelentek zöld egyenruháikban a vonatokon. Vezetőik már bent ülnek a parlamentben. Az ő arctalan közkatonáik közül kerültek ki Malina Hedvig támadói tíz évvel ezelőtt.

A Malina Hedvig-ügy nem ért véget, és akkor sem biztos, hogy véget ér, ha az illetékes magyar bíróság ítéletet hoz. A tíz évvel ezelőttihez hasonló támadás bármikor megismétlődhet, ma is mindannyian potenciális Malina Hedvigek vagyunk. Gondoljunk csak bele: ha ma történne hasonló támadás, nem lenne az áldozat ugyanúgy kiszolgáltatva a hatalomnak, mint az a magyar diáklány, aki vizsgázni indult azon a tíz évvel ezelőtti augusztusi reggelen? Ugyanaz a hatalom, ugyanazok a hatalomgyakorlók magasodnának fölénk. „Majomkézben majomfegyver, / a majmoké a világ.”

Tíz év hosszú idő, és a hazai felelősök nyilván a kivárásra játszanak. Mint annyi más esetben. A hazai közvélemény hajlamos belefásulni régi történetekbe. Afféle legyintős demokrácia a miénk. Nem bocsátunk meg, lehet, hogy nem is felejtünk, de egy idő után legyintünk rá.

Ez nem az az ügy. Ne legyintsünk a Malina Hedvig-ügyre. Kérjük számon addig, amíg kielégítő eredménnyel nem jár a számonkérés. Nemcsak egy egykori diáklány, ma háromgyermekes anya tisztessége, hanem mindannyiunk normális élete kedvéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?