Tisztul a levegő?

<p>A munkahelyem új, modern épület, melyben, mint minden üvegből és vasbetonból készült épületben, légkondicionáló működik. Ennek a varázsszerkentyűnek egy csőrendszer az alapja, minden teremben nyílásai vannak, ezeken át folyamatosan cseréli a levegőt. Elszív egy adagot, visszafúj egy másikat. Az ilyen rendszer az ablakokat fénybeengedő nyílásokká degradálja, s ha az abalakok nyitva vannak, a légfrissítő nem működik jól.</p>

Ezért a munkahelyemen időnként megjelenik egy morcos arcú, alacsony, de annál szélesebb uraság, és a kinyitott ablakokat keresetlen szavak kíséretében becsukja. Ez engem borzasztóan zavar, nehogy már azt is megmondják, milyen levegőt szívjak! Bár tudom, hogy az ablaknyitással nem sértek szabályt, mégis zavaró, hogy ennek valaki nagyon nem örül.

A Fico-kormány előző négy évének atmoszféráját is hasonlóképpen tudnám jellemezni. Bár tudtuk, hogy formálisan jogállamban élünk, ahol mindent szabad, ami nem tilos, bizonyos dolgokkal inkább nem volt tanácsos próbálkozni. Ráadásul az agresszió, amelyet a kormány tagjai képviseltek, az emberek közt is legitimitást kapott. Ehhez jött még a HZDS által megdeformált igazságügy, amely a bűnösöket nem büntette meg. Daniel Tupý gyilkosa(i) szabadlábon, Malina Hedvig ügye latin szappanoperaként nyúlik. A szélsőséges csoportok híveinek nem kellett félniük, hiszen a kormányban egy szélsőséges párt is volt. A kormányváltással remélhetőleg nemcsak a parlamenti, hanem a közéleti légkör is megváltozik. Azoknak viszont, akik továbbra is szélsőséges eszméket követnek és akik a nyílt, utcai agresszió hívei, meg kell mutatni, hogy az ilyesminek Szlovákiában nincs helye. A demokrácia nem tudja megvédeni magát. A demokráciát mindig a hatalommal bíróknak kell megvédeniük. Ugyanolyan kemény módszerekkel, amilyenekkel gyengíteni próbálják egyesek. Az utóbbira jócskán láthattunk példát az elmúlt négy évben. Itt az ideje, hogy helyreálljon a rend, kitisztuljon a levegő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?