Tisztelet

Igen, a kínaiaknak a németekhez képest ferde vágású szemük van, de attól még a mi kultúránkban tudjuk, hogy nem való ilyet mondani. Bár egyesek szerint ez képmutatás. Mások szerint tapintat, megint mások túllihegésnek tartják. Miért képmutatás? Mert magunk között – néptől függetlenül – gyakran használunk másokra ilyen „csúfondáros” megnevezéseket. De akkor miért kell a külvilág felé színlelni? Tapintatnak azok nevezik, akik szerint figyelembe kell venni mások érzéseit, mert nekünk sem tetszene, ha valaki csúfolódó vagy sértő megnevezéssel illetne bennünket. Túllihegés? Sokak szerint a ferde szemű, néger, cigány, tót stb. önmagukban semleges kifejezések, attól válnak sértővé, hogy milyen tartalmat adunk nekik. Ezt az adott nép is tudja, de mi megelőzendő a feltételezést, hogy azt gondolják, rosszat gondolunk róluk, inkább már azelőtt kerüljük ezeket a megnevezéseket, még mielőtt megsértődnének.

A gyakorlat? Megkérdeztem néhány szlovák kollégámat, mit szólnak a tót megnevezéshez. Elmondtam, hogy József Attila a Duna partján ülve nem pejoratív értelemben használta ezt a szót, és ha én mondanám, akkor sem jelentene mást, csakis azt, hogy szlovák. Miért rosszabb a minden hátsó szándék nélkül kimondott „tót”, mintha valaki negatív jelentéstartalommal ruházva „szlovák”-ot mond? Először is azért, mert szerintük a tót kifejezés manapság sértő, mellékesen ugyanúgy, mint a múltban, amikor is – úgy tudják – a buta tót volt használatos. S ha ma elmarad is a „buta” jelző, ők akkor is automatikusan hozzágondolják. Igen, olyan ez, mint a „ty Maďar!”, ahhoz sem kell jelző, mégis mindenki tudja, az is, aki mondja, az is, aki kapja, hogy nem tiszteletből fakad. Másodszor: a tót kifejezés egy konkrét államalakulatban volt használatos, most meg egy másik államalakulatban élünk. Az, hogy tót, a múltba húzza vissza őket, mondták, márpedig a múlt, ugye, elmúlt. Persze folyton kísért, ezt már én teszem hozzá.

De ami még érdekesebb, hogy egy nemzeten belül is lehet torzsalkodás a megnevezésről. A konkrét példa mi, szlovákiai, illetve felvidéki magyarok vagyunk. No, de akkor melyikek is? Én azt mondom, mindkettő magyar. De vannak magyarok, akik csak a magukat felvidékinek nevezőket tartják magyarnak, a magukat szlovákiai magyarnak nevezőket viszont nem, pedig ők vannak többen. Az utóbbiak az elfajzottak, hogy csak egyet említsek a nem épp semleges kifejezések közül.

Képmutatás, tapintat, túllihegés? Én azt mondom, tisztelet. S magunknál, egymás között kellene kezdeni.