Terror-multi

<p>Egyre több helyen tűzik ki az Iszlám Állam lobogóját. Szinte úgy terjed az &bdquo;ISIS-licensz&rdquo;, ahogy például egy sikeres étteremlánc hódítja sorra az országokat. Merthogy nem sok közös van azokban a szervezetekben, amelyek ugyanazon lobogó alatt, de egymástól több száz, néha több ezer kilométerre masíroznak és gyilkolnak.&nbsp;</p>

A friss hírek szerint Afganisztánban is megjelent az ISIS. Arról van szó, hogy a helyi tálibok közül néhányan megelégelték a „tesze-tosza” hozzáállást, és vissza akarnak térni a valódi radikális útra, amit a kilencvenes években egyszer már megszenvedett az ország. Csakhogy a tálibok között már vannak olyanok is, akik a kormánnyal való tárgyalás gondolatát sem vetik el. Így a szakadás elkerülhetetlenné vált, és az ISIS fekete zászlaját választották. Merthogy az olyan „márka” lett, amellyel a fiatalokat lehet radikalizálni és új rétegeket tudnak bevonni a harcokba. Egyszóval utánpótlást biztosít. 
Az afgán ISIS, amelynek vezetői egyébként pakisztániak, nem sokban hasonlít a szíriai–iraki változatra. 
Más vallási irányzaton alapszik, legalábbis eddig nem rombolt le vallási helyeket, szentélyeket, síremlékeket. 

Nem tud olajjal kereskedni, legfeljebb ópiummal, és más geopolitikai valóság veszi körül. 
Az afrikai Maliban Timbuktut 2012-ben kezdték el lerombolni a fundamentalista iszlamisták. Akkor még nem volt ISIS, de a gyújtogatás és kegyetlenkedés már létezett. Ma már Afrikában is lobognak az Iszlám Állam zászlói. 

Ilyen zászlókat pedig már európai területeken is találhatunk, a legutóbbi két példa Románia és Bosznia. Az ISIS most érte el a zenitet, amikor a radikálisok úgy érzik, hogy érdemes másolni. Amikor a szír–iraki területről kibombázzák őket, lassan megfordul a dolog, mint ahogy az al-Kaidával történt. Persze még évekig lesznek Jemenben és más közel-keleti régiókban fiókszervezetei, kikiáltott vezetői, egészen addig, amíg nem növi ki magát egy újabb szervezet. 

A globális al-Kaida brand után most az ISIS brand fut, de ez nem jelenti azt, hogy ne készülne valahol a következő – alighanem Szíriában. Igény van rá. A radikális közösség kitermeli a következőt, akárki akárhol bombázza le az aktuálisan legnagyobb terrorista ernyőszervezetet. Ez a kérdés nem katonai, hanem a globális identitásválság, a muszlim társadalmak egyenlőtlenségei és evolúciója, a perifériák és a centrumok közötti visszaélések függvénye. A lokálisból globálissá nőtt terrorizmus komplex jelenség, legyőzése nagyon sokáig fog tartani, a terror és a félelem még évekig velünk marad. Másfelől ez azt jelenti, hogy növelni kell a nem katonai megoldásokat, a puha erő ügyes bevetését, de a politikusok éppen a drága, ám látványos fegyveres akciók irányába indultak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?