Technikai koalíció

<p>A múlt hónapban e hasábokon rácsodálkoztunk arra, hogy Ján Čarnogurský, a legstabilabb szlovák párt, a Kereszténydemokrata Mozgalom alapító elnöke, volt miniszterelnök, volt igazságügyi miniszter, egykor sikeres politikus Szlovákia Kommunista Pártjával és baloldali ifjúsági szervezetekkel protestál a NATO-konvoj szlovákiai áthaladása ellen. Čarnogurský most azokkal került egy platformra, akik börtönbe vetették őt.</p>

Négy hónapot töltött vizsgálati fogságban, oké, ez nem 20 év Jáchymovban, de azt is ártatlanul töltötte rács mögött, vétke mindössze annyi volt, hogy a Bratislavské listy című szamizdatot szerkesztette. Čarnogurský most magyarázatot adott furcsa viselkedésére, amely nem csak e sorok írójának tűnt fel. Mint elmondta, véleménye a kommunista rendszerről változatlan, de „az a fontos, hogy a NATO elleni küzdelemben egyetértenek”. Lám, néha milyen kevés is elegendő... A NATO-ról mindenki azt gondolhat, amit akar, nem is foglalkoznánk vele különösebben, ha mindez nem Čarnogurský „uhrinbenedekizációjának” kapuja lenne. Čarnogurský – hangsúlyozzuk még egyszer: elvhű, egykor sikeres és tiszteletreméltó politikusnak tartjuk – pártjától eltávolodott, majd teátrálisan kilépett belőle. Ezzel párhuzamosan alaposan lebőgött a köztársaságielnök-választáson. Ilyen helyzetben tán’ jobban tenné, ha visszavonulna, és megírná az emlékiratait. Erre ő egykori ellenségeivel, és ismeretlen „hazafias és békeaktivistákkal” szövetkezik. És miért? A NATO ellen.Čarnogurský és fegyvertársai fenekedése a NATO ellen 2015-ben legalábbis anakronisztikus. A NATO-ba nem tegnap lépett be Szlovákia, hosszú, kínkeserves, 11 éven át tartó, Mečiar miatt lelassult, majdnem kútba esett folyamat eredménye lett a 2004. április 2-i csatlakozás. Ez idő alatt mindenki elmondhatta a véleményét. Čarnogurský is elmondta, és lényegileg most ahhoz tartja magát. Ám igyekezetéből az nem nyilvánvaló, hogy akkor most tulajdonképpen mit szeretne/szeretnének. Az általa állítólag szeretett ország a jelen geopolitikai helyzetben a NATO-ban van a lehető legjobb helyen. A NATO-ból való kilépés pár kommunista és értelmiségi miatt nem reális, meg hát miért is tennénk ennyire drága marhaságot? A KSS valószínűleg így próbál meg még pár tized százalékot begyűjteni 1–2 százalék körüli támogatottságához. Sajtótájékoztatókat tartani könnyű, de azt eddig még úgy igazából senki nem fogalmazta meg, hogy mi lenne a kilépés után. Valószínű, hogy itt már csak fogatlan oroszlánok sütkérezését láthatjuk a haló őszi nap sugaraiban. Csak még egyszer kamera elé állni, csak még egyszer bekerülni az esti híradóba. Bármi áron. Ezután már csak a teljes eltűnés következhet, mint Vladimír Mečiar esetében; vagy, rosszabb esetben: a falunapok és a valóságshow-k. Őszintén kívánjuk, hogy Čarnogurskýnak összejöjjön a méltóságteljes távozás.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?