Távolodva az éhbértől

Ilyenkor mindig sokan felszisszennek, hogy ugyan már, ki keres 910 eurót – ennyi volt ugyanis tavaly az országos átlagbér. Vagy pedig ajkbiggyesztve reagálnak, mondván, Nyugaton ennél a takarítónők is simán többet keresnek. Mindkét vélekedésnek van valóságalapja, de mindig érdemes azt alapul venni, hogy honnan indultunk és milyen bérnövekedést tesz lehetővé a szlovák gazdaság teljesítménye.

A pozsonyi Volkswagenben ugyan érvelhet azzal a szakszervezet, hogy német munkáért német bért, mert valóban nyugati nívón működik a gyár. Az 1800 eurós fizetések már a szintén a német konszernhez tartozó spanyolországi Seatban folyósított bérrel vethetők egybe, és nem a hazai mércével magasnak mondható fővárosival. Az ország termelékenysége az uniós átlag 70 százaléka környékén mozog, ebből adódóan ez egyfajta plafont jelent a bérfejlesztés terén. További fontos kritérium, hogy a hazai termékek és szolgáltatások árszínvonala az EU-átlag 66 százalékán van, magyarán a pénzünkből egyharmaddal többet vásárolhatunk, mint mondjuk a Benelux államokban vagy Skandináviában. Persze ez sem igazán megnyugtató, mert sokak szeme előtt az osztrák vagy a német bérek lebegnek. Kérem, lehet a csillagokhoz, esetünkben a világ legfejlettebb országaihoz is mérni magunkat, legfeljebb lehangolódunk a különbségek láttán. Ám e tekintetben is van előrelépés: 1993-ban, Szlovákia önállóságának első évében a német országos átlagbér alig 8 százalékán volt a javadalmazásunk, napjainkban a 29 százalékán van. Azaz 25 éve bő 12-szeres volt a különbség, napjainkban pedig 3,3-szoros. Vérmérséklet kérdése, lendületesnek vagy lassúnak tartjuk-e a felzárkózást.

A gyors gazdasági növekedés és a történelmi mélypontra süllyedt munkanélküliség együttes hatására idén mintegy 3,5 százalékkal, jövőre 4,5 százalékkal, 2019-ben pedig közel 5 százalékkal emelkedhet az országos átlagbér – természetesen komoly ágazati és regionális szórással. A folyamat annyira erőteljes, hogy a nemzeti bank szerint a bérek a termelékenységnél is gyorsabban emelkednek. Abszolút számokban kifejezve idén 945 euró körül mozoghat az átlagbér, 2018-ban 988 euró várható, 2019-ben 1035 euró, 2020-ban pedig 1090. Már napjainkban is a munkavállalók mintegy ötöde havi 1200 euró felett keres, igaz, a jó állások döntően a fővárosban, a megyeszékhelyeken koncentrálódnak. A vázolt lendület, a bérnövekedés ugyan nem simítja ki a két véglet, a Pozsony és Eperjes megye közötti szakadéknyi különbséget, azonban hozzájárul a lakossági fogyasztás már ma is érezhető növekedéséhez, a mérsékelt jólét terjedéséhez, s ennek vadhajtásához, a túlzott eladósodáshoz.

A fizetések nem emelkedhetnek hét mérföldes léptekkel, nem szabad, hogy a dinamikájuk tartósan elszakadjon a gazdaság alapjaitól. Ezért se volna szerencsés, ha az egyik kormánypárt ötlete, a kötelező 13. fizetés megvalósulna. Lélektanilag jó lenne, ha két év múlva valóban átlépnének az 1000 eurós határt – ennél messzebb nem érdemes tekintenünk, hiszen óhatatlanul jön majd egy újabb válság, ami időlegesen szárnyát szegi a bérkiáramlásnak. A recessziós időkben pedig egyfajta aranykorként gondolunk majd vissza a mostani időszakra.