Tartósságot cserélhetőség helyett

Az ideológiamentesen környezettudatosabb élet legyen 2020 fő ügye.

Decemberi hír szerint soha korábban nem adtak el annyi városi terepjárót (SUV) Németországban, mint az idén: az új autók 35 százaléka e nagyméretű jármű volt, s a növekedés ilyen üteme mellett 2025-ben az értékesített új német kocsik fele már SUV lehet. Csodálatos jövőkép a környezettudatos politika gazdag élországából, ahol az atomerőműveket leállították. Komikus oximoron maga az elnevezés is: városi terepjáró.

Olyasmi ez, mint a tanyasi metró, csak erre az abszurdumra nagy igény van: az autógyárak marketingje kelti ezt az igényt a fogyasztókban. Terepjáróban menő vagy, elfér a család, és sokkal biztonságosabb utazni – így szól a csábító kamu.

„A klímaváltozás úgy lebeg a luxusterepjárójában ülő bűnös feje felett, mint a végítélet látomása.” (Roger Scruton angol filozófus)

Persze a luxusterepjárókban ülő nyugati felső középosztály legfeljebb majd átszáll a kampányok hatására a méregdrága, vadonatúj villanyautókba, amelyek hatalmas akkumulátorai csak nyerik valahonnan azt az energiát. Egyébként jobban hinnék az autóipar környezetbarát szándékaiban, ha arra koncentrálna, hogy régi járműveinket is átállítsák elektromos hajtásra (ki ne találjuk, hogy ez lehetetlen technikai feladat!), hogy ne kelljen A-tól Z-ig a teljes kocsit kidobni. Az autóipar számára áldás a klímaváltozást kísérő új technológiai ágazatok üzleti előretörése: a tervezett elavulás jegyében lassan már max. 3–4 évre alkalmas lebutított autókat kellene gyártaniuk, de az elektromos hajtás nulláról induló új globális piacot jelent, tehát a „növekedés” bűvös közgazdasági szabálya megint érvényesülhet, sőt szárnyalhat.

„Aki szerint a klímaváltozás egy kommunista trükk, az nem normális.” (Orbán Viktor októberben a magyar parlamentben)

Budapesten az ősszel diákok sepregettek fel egy elitgimnáziumban a takarítóhiány miatt: a hírt általános döbbenet övezte, hát hova fajul a magyar lepusztulás. Eszembe jutott Japán, ahol ez általános magatartási kódex az iskolákban; mindenki kitakarít maga után, még az eurómilliókat kereső japán válogatott focisták is tisztán hagyják ott az öltözőket vb-meccseiken. Ez náluk környezettudatosság, a nevelés része. Nem lehet, hogy a mi szemléletünk inkább a lustaság, amikor az európai liberális várja a bevándorlókat, hogy a sokszínűség jegyében majd a pakisztáni, afgán takarítson utána, hiszen ezért is kell a nyugati munkaerőt pótolni?

„Senkinek nem kellene meglepődnie azon, ha egy miniszter tartja a szavát.” (Lorenzo Fioramonti olasz oktatási miniszter év végi lemondásakor)

Fioramonti már a kormány szeptemberi megalakulása után figyelmeztetett: akkor marad tisztségében, ha az oktatásra szánt kiadásokat 3 milliárd euróra emelik a 2020-as költségvetésben. Az 5 Csillag Mozgalom politikusa nem csak kért, megmutatta a forrást is: új adók kivetését javasolta a repülőjegyekre, a gázkibocsátás csökkentésére és az oktatás finanszírozásának növelésére. Úgy látszik, a Matteo Salvini ellenzékbe vonulásakor összerakott baloldali olasz kormány nem mer nekimenni a repülés ügyének, pedig miközben mondjuk Bill Gates magángépével fél országok költségvetését elfüstöli egy évben a levegőben, addig a fapados turizmus kerozinbombája ugyanúgy pusztítja a környezetet; a világjáró sáskahad egyenre rágcsált romokat hagy maga után. Az utazás súlyos adóztatása nélkül nem lesz klímajavulás.

„Egyetlen nagy ívű projekt sem lehet sikeres, ha nem a kis léptékű, gyakorlati gondolkodásunkban gyökerezik.” (Roger Scruton: Zöld filozófia)

Nem vagyok a híve, hogy a klímaváltozás árát a szegényebbek fizessék, akiket a gazdagok ösztönöznek a fogyasztásuk silányabb minőségű utánzására. Nem lelkesedem a klímaügy túlzó, marketinges megközelítéséért: Greta Thunberg tünet, nem megoldás. A megoldás az aprómunkában van: csendben változtatni a mindennapokon, elhagyni a műanyag zacskókat, csapvizet inni, helyi termelőktől venni minél több árut; a tartósságot előnyben részesíteni a cserélhetőséggel. Józan észben gazdag új évet mindenkinek!