Taposóaknák

Amikor tehát a jobboldali pártok győzelméről és a szélsőjobb, valamint a kormánykoalíció felsüléséről beszélünk, látnunk kell azt is: a hagyományos pártokkal szembeni bizalmatlanság, ugyanúgy, ahogy a tavalyi parlamenti választáskor, most is erőteljesen jelentkezett. Ez pedig ugyanúgy figyelmeztetés az ellenzéki, mint a kormánypártok számára. 

A függetlenekkel vannak már pozitív tapasztalataink: Andrej Kiska, az első független államfő végre képes arra, hogy ha szükséges, ellensúlya legyen a kormánynak, kritikusan szemlélje annak munkáját, és aktívan lépjen fel a kényes ügyekben is. Nem köti őt egyetlen párt felé sem a hűség kényszere, és ez a felszabadultsága az egész hazai nagypolitikára pozitív hatással van. Hasonló előfeltételekkel lépett a politikába a besztercebányai Ján Lunter is, akit gyakran hasonlítanak épp Kiskához: hogy ez mennyire megalapozott, hamarosan kiderül. Lunternek mindenesetre nem pártok segítettek megnyerni a választást, hanem leginkább a saját kampánya – és ezek után a Kotlebával szembeni összefogás – hozta meg neki a sikert. Nem kell tehát pártok lekötelezettjének éreznie magát. 

A megyei képviselők esetében már sokkal bonyolultabbá teheti a helyzetet a függetlenek magas aránya és sokfélesége. Több önkormányzatban például ők fogják képezni a többséget, márpedig több tucatnyi függetlennel megegyezni lényegesen összetettebb, mint egy-két pártfrakcióval. Ráadásul van még egy veszélye a függetlenek „inváziójának”: indulásuk sokkal kevésbé ellenőrzött, mintha pártlistáról történne, könnyen láthatatlanná válhatnak és nincs, aki megállítsa őket – ha a választók maguk nem teszik. Egy szemléletes példa: Pozsonyban a ružinovi körzetben mandátumot szerzett az a Martin Pätoprstý is, aki 2016-ban az SNS listáján parlamenti képviselőnek is indult. Mindössze néhány nappal a választások előtt a párt eltávolította őt a listájáról, miután olyan fényképek jelentek meg róla az interneten, amelyeken más férfiak társaságában náci karlendítést gyakorolva pózol egy fürdőkádban. Pätoprstý mellesleg futballhuligán körökben is jól ismert szélsőséges. Az SNS állítólagos „megjavulásáról” árul el valamit, hogy egyáltalán indították őt, némi mediális nyomás viszont elég volt ahhoz, hogy végül töröljék a listáról. Most függetlenként indult, és 4937 szavazatot szerezve jutott be a megyei önkormányzatba. Ezúttal senki nem volt, aki visszavonhatta volna a jelölését – egy példa, miféle taposóaknák rejtezhetnek a függetlenek között. 

A függetlenek sikere nem választható el teljesen a – valamiért, alighanem Smer-ellenessége folytán jobboldalinak kikiáltott – OĽaNO sikerétől sem, hiszen az „egyszerű emberek és független személyiségek” pártja szintén profitál a hagyományos pártokkal szembeni ellenszenvből. Az OĽaNO politikája pedig ennek megfelelően tulajdonképpen zsákbamacska: bár a pártnak van programja (átböngészhető a honlapján, értelmes gondolatokat is tartalmaz), egész létezése arra épül, hogy a szigorú pártfegyelmen alapuló hagyományos struktúra elavult és lecserélendő, ami végső soron a teljes kiszámíthatatlansághoz vezet. A 2010–2012-es tapasztalatok is azt mutatják, az OĽaNO mint kormánytényező semmire sem biztosíték. 

Egy dologban tehát a megyei választások mindenképp megerősítették a 2016-os parlamenti voksolás egyik fő üzenetét: a bizonytalanság ideje vár ránk.