Tandíj – fizesse az adófizető

<p>Az egyéb témák elhalványítják, hogy az iskolaügyben komoly átalakítások készülnek. A figyelem talán azért is kisebb, mivel a reform egyik részét, immár menetrendszerűen, a kormány azonnal vissza is vonta. Az 26-ik életévüket betöltő főiskolai hallgatónak január 1-jétől egészségügyi hozzájárulást kellet volna fizetniük.</p>

Ezt Iveta Radičová az első morgásokra áprilisi hatállyal eltörölte. A diákok nagyobb anyagi hozzájárulását azonban más fogja növelni. Szeptembertől a levelező tagozatos hallgatók – az Alkotmánybíróság egyetértésével – tandíjat fizetnek. A tervet már elfogadták, minden felsőoktatási intézmény köteles meghatározni annak mértékét.

Szinte bizonyos, hogy a későbbiekben ez az elképzelés is komoly hullámokat ver. Csend egyelőre még azért lehet, mivel az első befizetés csak szeptember–október folyamán aktuális.

Az oktatás színvonala, habár közvetve, mégis alapvetően befolyásolja egy ország gazdasági helyzetét. Azt, hogy a tanulásnak ára van, már éppen itt volt az ideje tudatosítani. A probléma viszont az, hogy miért csak a felsőoktatásban tanulók egy csoportjára érvényes? A közvélekedéssel ellentétben ugyanis a távutas hallgatók nem mindig a legrosszabb diákok. Az, hogy milyen képzésben részesülnek, nagyban függ a szaktól.

Orvost valóban nem lehet kinevelni hétvégi tanfolyamokon, és az sem jó, ha a leendő pedagógusok csak elektronikus kapcsolatban vannak oktatóikkal. E szakok esetében jelentős elméleti tudásra van szükség. Ellenben a közgazdaság gyakorlati jellegű szakma. Ott esetenként elég lehet, ha a diák csupán konzultál a tanárával. Itt fordul elő a leggyakrabban, hogy nem frissen érettségizett diák jelentkezik levelező tagozatra, hanem többéves gyakorlattal rendelkező szakember szeretne felsőfokú képzést szerezni.

A tandíj ötlete önmagában helyes, ellenben ebben a formában igazságtalan, miért csak a távutasok fizessenek tandíjat, amikor jobb esetben dolgoznak, így egyben adófizető polgárok is.

Eguen Jurzyca további elképzelése, hogy emeli a felsőoktatási intézmények színvonalát. Nem lehetne ezt a tandíjjal összekötve úgy megoldani, hogy kötelezően fizetni a javítóvizsgákért és az évismétlésekért kellene? Ismerve a kormány eddigi munkamódszerét, élni lehet a gyanúperrel, hogy a tandíj ügye még nincs lezárva.

Az új tanév kezdetén bizonyosan fellángol az elégedetlenség.

Mivel a levelező hallgatóknak rosszabb az érdekérvényesítési lehetősége, az elképzelés nagy eséllyel zöld utat kap. Talán éppen ezért kezdi a kormány velük.

Horbulák Zsolt

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?