Támasz! Pont

Nos, először is, úgy tudtam, hogy NATO-tagállam vagyunk. Kétszer is kértük felvételünket, de 1997-ben nem jött össze – Mečiar akkori miniszterelnök világ szégyenére utazott el Luxemburgba, kitessékeltetni magát az ajtón, de előtte még elszabotáltatta Krajči belügyminiszterrel a NATO-népszavazást. Elfogadható partnerek csak később lettünk, 2002-ben, a prágai csúcson kaptunk meghívót, 2003-ban zajlott le a felvételi folyamat, majd egy hónappal EU-tagságunk előtt léptünk be, 2004 áprilisában. Nem szálltak meg a nyugati hatalmak, nem erőltették ránk a tagságot, támaszpontokat, silókat, rakétákat, még a haditechnikájukat sem. Mi akartunk tagok lenni. Okkal, hiszen indokolt aggodalmaink voltak, lehettek saját védelmi lehetőségeink kapcsán.  Egyszerűbben fogalmazva: Szlovákia ma szövetségesek nélkül még a laktanyáit se tudná megvédeni, nemhogy az országot.  Most, hogy balti és lengyel szövetségeseink – ugyancsak nem indokolatlanul – nagyon komolyan féltik országuk szuverenitását és emiatt NATO-támaszpontokat kérnek, szövetségesként egy raktárbázis üzemeltetése részünkről a minimum.  Másodszor: a katonai szövetségekben a tagság nem úgy működik, mint a kamasz gyermek elképzelése a szülői házról: itt alszom, itt az otthonom, itt eszem, van tiszta cuccom, de senkinek semmi köze hozzá, mit csinálok. A NATO katonai szövetség, nem pedig youth hostel, a tagoknak vállalt kötelezettségeik vannak, potyautas státus kerülendő. A szövetséges lét azt is feltételezi, hogy ha a szövetség védelméhez hozzájárulok, magamat is védem. Tehát még egyszer: a raktárbázis ez ügyben a minimum, amit Szlovákia NATO-tagként megtehet.  Harmadszor pedig: ha már népszavazásra áhítozunk, rendben, legyen referendum, de ne a támaszpontokról. Legyen népszavazás arról, hogy NATO-tagok akarunk-e maradni.  Néhány hete írt NATO-kommentárom kapcsán kaptam hideget-meleget, néhányan a semleges országokkal érveltek – igen, azok semlegességét viszont, más-más megfontolásokból, a nagyhatalmak szavatolják. És Svájc, Liechtenstein vagy akár Ausztria elmúlt évtizedekben épített jólétét és gazdagságát is a nyugati katonai szövetség szavatolta és szavatolja a mai napig. Kétlem, hogy Szlovákia semlegességét sietnének garantálni a katonai hatalmak.  A NATO-tagságról szóló népszavazás akár tanulságos is lehetne: vagy oda akarunk tartozni, vagy simán el sem megyünk szavazni, vagy ki akarunk lépni – mind-mind más jövőt feltételező döntés lenne. De addig is: tagállam vagyunk, vannak kötelességeink, vannak szövetségeseink, a tagságból profitáltunk. Egy logisztikai, régebbi kifejezéssel élve hadtáptámogatás a minimum, amit szövetségeseinkért megtehetünk.