TALLÓZÓ

NÁRODNÁ OBRODA
Egyáltalán nem tervezzük a vízumkötelezettség bevezetését a szlovákiai állampolgárok számára – nyilatkozta a lapnak adott interjúban a cseh külügyminiszter. Ján Kavan megjegyezte: a kormánya által javasolt határrend-módosítás nem irányul a csehországi vagy a szlovákiai lakosok ellen.

NÁRODNÁ OBRODA

Egyáltalán nem tervezzük a vízumkötelezettség bevezetését a szlovákiai állampolgárok számára – nyilatkozta a lapnak adott interjúban a cseh külügyminiszter. Ján Kavan megjegyezte: a kormánya által javasolt határrend-módosítás nem irányul a csehországi vagy a szlovákiai lakosok ellen. Azonban leszögezte: a közös határ nem lehet a harmadik országokból érkező illegális menekültek célpontja. Kavan szerint Pozsony előbb-utóbb belátja: nincs más út, csak a tárgyalások folytása. „Remélem, nem romlik a szlovák–cseh viszony” – fogalmazott a cseh külügyminiszter.

HOSPODÁRSKE NOVINY

A Szlovák Nemzeti Bank volt elnöke nyilatkozott a lapnak. Vladimír Masár egyebek között kijelentette: megelőzhető lett volna a bankok sorozatos csődje. A Beruházási és Fejlesztési Bank már a megalapításakor érett volt a kényszerfelügyeletre – véli. Szükségesnek ítéli a pénzügyi szektor újjászervezését, ám megjegyzi: a tőkeemelést nem állami pénzből kell végrehajtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?