Taktikázhatnak a franciák

<p>Mikor szavaztak a szocialisták jobboldali elnökjelöltre? 2002-ben, amikor a hivatalban levő elnök, Jacques Chirac mellett nem a mindenki által várt Lionel Jospin volt kormányfő, hanem a szélsőséges Nemzeti Front hírhedt vezére, Jean-Marie Le Pen jutott be a második fordulóba.</p>

Óriási szégyenként, a francia demokrácia nemzetközi megaláztatásaként élte ezt meg a francia társadalom, s a szocialisták is kiadták híveik számára a jelszót: inkább szavazz a korrupt tolvajra, mint a fasisztára. Így választották újra Chiracot.

Egyebek között ez a félelem is rányomja bélyegét a francia elnökválasztás vasárnapi, első fordulójára. Sok érdekességre, politikai csemegére lehet számítani az elnökválasztási folyamatban, s ez az egyik. Vagyis: feltehetően most is sokan fognak taktikázni, s arra szavaznak, akit nem szeretnek, nehogy megismétlődjön a tíz évvel ezelőtti megablamázs. Az más kérdés, hogy a Nemzeti Frontot a múlt év januárja óta Le Pen legkisebb lánya, egy karizmatikus és népszerű jogász, Marine Le Pen vezeti. Csavarjunk a dolgon egyet: mások ugyanilyen katasztrófának tartanák a radikális baloldali jelölt, Jean-Luc Mélenchon előretörését, akit Marine Le Pen nemes egyszerűséggel „triplán hasznos idiótának” nevezett. Elemzők szerint rendkívül érdekesnek ígérkezik a szélsőjobb és a szélsőbal, azaz Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon különcsatája a harmadik hely megszerzéséért.

Megfelelő hőfokon tartja az érzelmeket, hogy e pillanatban tényleg nem lehet tudni, ki lesz az új elnök. A felmérések szerint nem Nicolas Sarkozynek áll a zászló, de tegyük hozzá: igazából az ő végső győzelme sem lenne túl nagy meglepetés. Az szinte biztos, hogy ő, valamint a népszerűségi mutatókat vezető szocialista rivális, Francois Hollande jut a második fordulóba. A legutóbbi felmérések szerint Sarkozy még győzhetne is az első fordulóban, hiszen eléggé fej-fej mellett haladnak, de a másodikban biztosan Hollande nyerne 52–56 százalékos támogatottsággal.

A mérkőzés mégis teljesen nyitott, aminek több oka van. A bizonytalan választók nagy aránya (26%) miatt. A várhatóan nem túl magas részvételi arány miatt, ami állítólag a jobboldalnak kedvez. A holdudvarok miatt. Hollande arra számít, hogy az egész baloldal – Mélenchonnal az élen – felsorakozik mögötte. Sarkozy is kikacsingat a szélsőjobbra, ezt szolgálták a tolouse-i vérengzés után bejelentett idegenellenes intézkedések csakúgy, mint az egy éve bevezetett burkatörvény most ismertetett kiértékelése is.

És ott van a nagy adu, a királycsinálónak elkeresztelt, centrista Francois Bayrou. A harmadik utas politikát képviselő Modem 60 éves elnöke harmadszor indul elnökválasztáson, de esélyei most a leggyengébbek, a támogatottsága tíz százalék alá zuhant. Pedig öt évvel ezelőtt sokan még az államfői posztra is esélyesnek tartották, végül 18,8 százalékkal a harmadik helyen végzett az első fordulóban. Még mindig nem tudni, kinek a támogatására fogja biztatni szavazótáborát a május 6-i második fordulóban. Sarkozy már üzent neki, amikor azt mondta, nem biztos, hogy a saját pártjából választ kormányfőt, ha újraválasztják. Alain Juppé külügyminiszter egyértelműbb volt, kijelentette: az elnök bizonyára kinevezné Bayrou-t miniszterelnöknek, s azt is hozzátette: reméli, hogy a második fordulóra Bayrou visszatalál a politikai családjához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?