Szurok

Én most senkinek - hangzott volna a válasz, ha nem magamban mondtam volna. Nem hozott lázba a hokivébé. Korábban évekig a finneknek szurkoltam, nem tudom, miért. Tetszett a mezükön a kék és a fehér szín kombinációja, talán az volt a döntő indok, meg hogy Ganxsta Zolee is nekik drukkol. Most nem szurkoltam nekik se, nem érdekelt, hová ütögetik a korongot.

A szlovákok sikere kellemes meglepetés volt, bár túloznék, ha azt mondanám, hogy szurkoltam nekik. Több hazai internetes fórumon is anyázzák egymást az emberek annak apropóján, hogy a szlovákiai magyarok vajon drukkoljanak-e a szlovák hokiválogatottnak vagy ne. Örüljenek-e a szlovák válogatott sikerének vagy ne? Illik-e magyarul drukkolni a szlovákoknak vagy muszáj államnyelven? Összeegyeztethető-e a nemzeti identitás megőrzéséért vívott verejtékes küzdelem a jégkorong nevű, meglehetősen agresszív téli sporttal? Aki efféle kérdések megválaszolásán töri a fejét, annak azt ajánlom, próbálja ki az ejtőernyőzést. Kap egy teljesen más perspektívát, ráadásul szórakoztatóbb is, mint unalomból anyázni.

Egyébként meg mindenki drukkoljon annak a csapatnak, amelyik neki szimpatikus. Néhány éve elhatároztam, hogy a cseh hokisoknak fogok szurkolni. Viszont valahogy nem voltak szimpatikusak, nem sikerült a dolog. A kilencvenes években az angol fociválogatott sikereiért imádkoztam, mert az volt szimpatikus. Az utóbbi években már ők sem érdekelnek, csalódtam bennük. Nem szurkolok nekik, amíg nem mutatnak megint valami meggyőzőt. Szurkolónak lenni egyébként is elég kínos. Fogjuk magunkat, elkezdünk szurkolni, közben meg nincs is nálunk szurok. Ez olyan, mint ha úgy kezdenénk el fázni, hogy nincs nálunk fa.