Szlovák szobrot kap IV. Béla

A minap, amikor éppen jó időtöltésnek tűnt Besztercebánya városi honlapjának böngészése, egy nem túl hivalkodó bejegyzés tudósított arról, hogy a városvezetés kezdeményezi IV. Béla király szobrának a felállítását: ő volt az az uralkodó, aki a településnek városi jogokat adományozott 1255-ben. A felhívás a lakosságot közadakozásra szólítja fel, a városi hivatalok év végéig várják a hozzájárulásokat. 
Ha a kezdeményezés sikerrel jár, akkor ez lenne az első olyan szobor Árpád-házi uralkodóról, ami kifejezetten szlovák kezdeményezésre emeltetik. Ez illeszkedik abba a tendenciába, ahogy a helyi civil és önkormányzati intézmények és lokálpatrióta körök megtörik az olyan monoton, egyhangú és szürke szlovák történelemmagyarázatokat, amelyek „sötét magyar középkorról” szólnak. 

A középkor ugyanis hagyományosan elhanyagolt, marginalizált, illetve kifejezetten negatívan kezelt eleme a szlovák emlékezetnek; ez könnyen látható, ha kinyitunk egy bármely korból származó történelemkönyvet. A magyar államalapítás utáni évszázadok, azaz az Árpád-házi uralkodók évszázadai (1000–1301) kimaradnak a történetmesélésből, és inkább a vegyes házi királyok időszaka kerül előtérbe, azaz az Anjouk, Luxemburgok, Hunyadiak és Jagellók világa. Az Árpád-házi királyok és királynék évszázadaiból egészen a legutóbbi időkig a tankönyvek nem sok érdemlegeset emeltek ki, talán csak a tatárok elleni muhi csatavesztés a kivétel, ez az egyetlen rendszeresen említett esemény. De nem rajzolódik ki semmi sem Szent István vagy Szent László államalapító és államszervező tevékenységéből, sem abból, hogy az utódaik az európai színtéren egy relatíve elismert középhatalmi státusnak örvendtek. 

Ennek a hallgatásnak nyilván az az oka, hogy az Árpád-ház túlságosan „magyar”, tagjai közvetlenül a honfoglaló fejedelmektől származtathatók, és uralmuk túlságosan kapcsolódik a szláv dominancia eltűnéséhez. Pedig emlegetésüknek szlovák részről jó oka lehetne, hiszen a történelmi Felső-Magyarországot elég komolyan fejlesztették ekkor; ez egyebek mellett a városi jogok adományozásában merült ki, ami elősegítette a szepességi városok vagy a bányavárosok hálózatának a kialakulását. 

Ezekre a városias régiókra ma a szlovák közélet meglehetősen büszke. Logikus lenne, ha pozitívan emlékeznének meg az alapítókról is, de ez az államilag meghatározott csehszlovák, kommunista vagy mečiarista emlékezetpolitika szorításában nem igazán volt lehetséges. Az Árpád-ház itteni ténykedése kiszorult a történelem lapjairól, és olyan nyomokban él tovább, mint Besztercebányának vagy Eperjesnek a címere, melyek az Árpádok vörös-ezüst sávozását idézik, utalva az alapítókra. De árválkodik egy IV. Béla utca Zólyomban is, a városfejlesztő királyra való halvány emlékezésként. A demokratikus intézmények kialakulásával viszont már tér nyílt a lentről jövő kezdeményezéseknek, a helyi szervezkedéseknek és a „többszólamúságnak” – ennek egyik megtestesült és kézzelfogható eredménye lehet IV. Béla király szobrának felavatása Besztercebányán. Amiben szerencsés lenne a magyar, esetleg magyarországi részvétel, nehogy a végső üzenet félrecsússzon, és talán hogy egy magyar felirat is elférjen a szobron. Arra pedig érdemes számítani, hogy az ehhez hasonló alulról jövő szlovák kezdeményezések még tartogatnak (remélhetőleg pozitív) meglepetéseket, amelyekre a magyar félnek érdemes időben reagálnia.