Szívás a szívószál miatt

Most viszont a húsvéti asztalt (Veľká noc, azaz „Nagy éjszaka”.... mi a szösz?) díszítem lélekben. Találgatom, vajon mi tetszene a sokat megélt, kifinomult ízlésű gyerekeknek. Mitől hümmögnének elégedetten, esetleg mitől dobnának egy nyekkenős hátast. Nosza, nézzünk szét a neten!

Mindenféle ügyes trükk, fantáziadús ötlet tolong a képernyőn, szemléltető fotókkal, kis videókkal. A legcukibbak talán a szívószálra applikálható kiscsibék, amelyeket egyetlen sárga pamutgombolyag, egy olló és némi ragasztó felhasználásával hat-nyolc személyre el lehet készíteni alig negyedóra alatt. Ez lesz a nyerő, döntöm el. Irány a legközelebbi hipermarket.

Pamutot könnyedén találok, szívószálat viszont hiába keresek, úgyhogy segítséget kell kérnem. És ekkor rádöbbenek, hogy bár általában jól tudok szlovákul, most épp a kulcsszó nem jut eszembe: richtig nem ugrik be, hogy mondják szlovákul a szívószálat.

De operatív vagyok, máris eszembe jut, hogy a bejárat után ott a kínai bolt. Ott fogok én szívószálat venni, mégpedig angolul. Be is megyek, egyenesen a kínai pénztárosnőhöz, és kérdem tőle: „Do you have any straws? I need some straws for my Easter drinks”.

Még jobb is így, mert úgy érezhetem, hogy úgy érzi, külföldi vagyok. De jó is ez! Mondjuk Kaliforniában élek, és most csak itt töltök pár napot az önök lepra országában, és pont innék egy home made koktélt, de hát szívószál nélkül milyen már az?

A kínai hölgy erre a következőt mondja angolul: „Well, ask that lady over there”, vagyis, hogy kérdezzem meg azt a női alkalmazottat, aki ott motoz a polcok között, és aki viszont nem kínai, hanem itteni. Sőt – felé közeledve attól tartok – szlovák. Aggodalmam be is igazolódik, ugyanis a fiatal nő így fordul hozzám: „Čo si prajete?” Na, most megszívtam.

„Máte také oné, na koktejly?” – kérdem, és kényszeredett pantomimesként elmutogatom, ahogy a semmivel szívom az italt a pohárból.

„Slamku?” – kérdezi. Igen! Ez a helyes kifejezés! Hurrá! Lelkesen bólogatok. (Na jó, hát ő nem tudhatja, hogy Kaliforniában élek, és nem csoda, ha nem ugrott be, hogy mondják szlovákul ezt az apróságot.)

A nő is bólint, aztán odakísér egy polchoz, ahol megmutatja, hogy nincs. Épp kifogyott.

A nemzeti kisebbségi pedig elköszön szlovákul a kínai boltban a szlovák nőtől és a kínai pénztárostól is – utóbbi még vet rá egy gyanakvó pillantást, ahogy kifelé megy –, hogy „na mi van, angolkám, nem tetszett semmi nálunk, vagy netán zsebre vágtál valamit itt nekem?”

Megyek egy másik üzletbe szerencsét próbálni. Amíg át nem érek oda, folyamatosan ismételgetem magamban: slamka, slamka, slamka, slamka, slamka...