Ezeket a filmeket érdemes megnézni húsvétkor

film

A húsvéti nyuszi ebben az évben a piros tojások mellett meglepően jó filmeket is szállított az egyes tévécsatornákra. Tudjuk, az ünnep nem a tv előtti gubbasztásról szól, de azért ajánlunk néhány filmet, amit érdemes megnézni, ha akad néhány szabad óránk húsvét alatt. 
 

Az angol beteg – március 30., 22:05, Duna 

Főszereplők: Ralph Fiennes, Kristin Scott Thomas, Juliette Binoche, Willem Dafoe.

Hana, az ápolónő súlyosan sebesült férfit helyez el egy toscanai romos kolostorban a második világháború vége felé. A beteg nem emlékszik semmire. Személyazonosságának egyetlen kulcsa egy személyes levelekkel, térképekkel és fotókkal telerakott könyv, amit nála találtak. Hana olvasni kezdi betegének a könyvet és a szinte felismerhetetlenségig összeégett férfi emlékezni kezd. Alig telik el néhány pillanat, s Gróf Almásy Lászlóként látjuk viszont. A híres magyar nyelvész és kutató tagja volt egy háború előtti expedíciónak, mely addig föltérképezetlen sivatagokat járt be. Az expedícióhoz egy nemrég házasodott angol arisztokrata pár is csatlakozik. Katherine, az ifjú feleség tudós és festő, a félelmet nem ismeri. A zárkózott Almásyra nagy hatást gyakorol az asszony. Az érzés kölcsönös, s bár mindketten megpróbálnak gátat vetni vonzalmuknak, tehetetlenek a szerelem erejével szemben. Amikor egy váratlan baleset elszakítja kettejüket az expedíció többi tagjától, szenvedélyes viszonyba kezdenek, mely katasztrofális következményekkel jár mind rájuk, mind környezetükre nézve. (port.hu)

Anthony Minghella rendező filmje 1996-ban kilenc Oscar-díjat zsebelt be, és nem véletlenül: a színészek remekelnek, John Seale operatőr képei lenyűgözők. Igaz majdnem 3 órás játékidő riasztó is lehet, és néhol túl giccsesé válik a történet, de egy esélyt érdemes adni a filmnek – már csak a magyar vonatkozás miatt is. 
 

Némó nyomában – március 31., 16.05, JOJ

Az élet a Nagy Zátony környékén tele van veszélyekkel. Jól tudja ezt Pizsi, a kis bohóchal, s erre próbálja megtanítani egyetlen fiát, Némót is. Ám az ifjonc – ahogy az már lenni szokott – tele van kalandvággyal, és amikor eljön az idő, el kell hagynia otthonát, és elindulni az iskolába. Pizsi idegesen kíséri őt, és szorongva figyeli minden mozdulatát. Aggodalma nem is alaptalan, mert Némó, dacolva intelmeivel, túlúszik a biztonságos határon, hogy megnézzen egy hajót, és az apa tehetetlenül nézi végig, ahogy egy búvár hirtelen elragadja csemetéjét. (port.hu)

Az egyik legszerethetőbb Pixar mese az apai szeretetről, a barátságról és a sztereotípiák lebontásáról. Méltán nyert el 2004-ben a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat. Sokszor nézős mese nem csak gyerekeknek! 
 

A kezdő – március 31., 21.05, RTL Klub

Főszereplők: Robert De Niro, Anne Hathaway, Rene Russo.

A menő netes divatcég az egyenlő esélyek jegyében idősebb gyakornokokat is hajlandó fogadni. De erre talán nem készültek fel: beállít hozzájuk egy 70 körüli öltönyös, diplomatatáskás úr és munkát kér. Valaha ő is hasonló szakmában dolgozott, mondja.

A cég főnöke, a megállíthatatlan tempójú és nehezen elviselhető temperamentumú Jules alkalmazza a férfit, és attól kezdve kénytelenek eltűrni egymást: különböző szeszélyek, különböző szokások és hasonló nyakasság ütközik össze – egészen addig, míg a sok utálatból talán barátság nem alakul. (port.hu)
Robert de Niro az utóbbi években rendre gagyibbnál gagyibb vígjátékokban szerepelt (Last Vegas, Nagyfater elszabadul). Ezek között kellemes csalódás A kezdő című habkönnyű vígjáték, amely frappánsan mutat rá a generációk között különbségre, és azok leküzdésére. Kellemes, de kiszámítható, klasszikus vígjáték egy remeklő de Niróval. 

Az aranyember – április 1., 15.05, Duna 

Főszereplők: Csorba András, Pécsi Ildikó, Latinovits Zoltán, Szabó Ernő.

A 19. század elején játszódó romantikus történet hőse Tímár Mihály, a gazdag kereskedő, Brazovics hajóskapitánya. Egyik útján üldözői elől a hajóján keres menedéket Ali Csorbadzsi, a szultán volt kincstárnoka, aki halála előtt leányát, Tímeát – Tímár révén – Brazovics oltalmára bízza. De Ali Csorbadzsi kincsei Tímár birtokába kerülnek. (port.hu)

Jókai Mór megunhatatlan regényét Gertler Viktor adaptálta képernyőre olyan nagyszerű színészek tolmácsolásában, mint Csorba András, Latinovits Zoltán és Pécsi Ildikó. Érdekesség, hogy az erdélyi származású Csorba András Magyarországon egyetlen filmben, Az aranyemberben szerepelt. 
 

Ryan közlegény megmentése – április 1., 22.55, TV2

Főszereplők: Tom Hanks, Matt Damon, Edward Burns, Vin Diesel.

1944. június 6. – a normandiai partraszállás napja. Az Omaha Beach kódnevet kapott tengerparton a csónakokból védhető fedezékbe igyekvő szövetséges katonák pergőtűzbe kerülnek, a vérveszteség óriási. Mindenütt halottak, sebesültek, cafatokra szakadt emberi testrészek, haldoklók halálhörgései. A pokol első bugyrán éppen csak túljutott Miller százados (Tom Hanks) megmaradt embereivel újabb szinte lehetetlen próbatétel előtt áll. Egy kis csapat élén be kell hatolnia az ellenséges hátországba, hogy felkutasson egy amerikai katonát, James Ryan közlegényt. A főparancsnokság utasítására ugyanis azonnal le kell szerelni, mivel három bátyja a világháború különböző frontjain szinte egyszerre vesztette életét, s a hadsereg ezzel adózik a család tragédiájának. De a hosszú és veszélyes úton mindenkiben felmerül a kérdés: vajon miért ér ennek az egy embernek az élete többet, mint az érte küldött kilenc emberé? (port.hu)

Steven Spielberg egyik legjobb rendezése, a normandiai partraszállást bemutató 24 percet „minden idők legjobb csatajelenetei” között tartják számon, az Empire magazin szavazása szerint. 
 

Édesek és mostohák – április 2., 13.00, TV2

Főszereplők: Julia Roberts, Susan Sarandon, Ed Harris.

Két asszony harcol egy családért. Az egyik szép, fiatal és öntudatos, a másik is öntudatos, de kicsit már megkopott a hosszú mintaanyaszerepben. Kettejük között a hadszíntér a szeretett férfi, aki elvált az egyiktől, és feleségül akarja venni a másikat, valamint a felbomlott házasság gyümölcsei, két rosszcsont lurkó. Isabel próbál szerelme gyerekeinek jó anyja lenni, de képtelen fölvenni a versenyt a férfi exfeleségével, a gyerekek édesanyjával. Jackie jól ki is használja ezt a helyzetet, s amikor csak teheti, gyerekeit a csinos mostoha ellen uszítja. És ez így menne az idők végezetéig, ha a sors közbe nem szólna. (port.hu)

Papirzsepiket bekészíteni, biztos sírás lesz a vége, de a jobbik fajtából. A családi dráma, amely a színészi alakításokkal emelkedik ki a tömegfilmek áradatából. Julia Roberts és Susan Sarandon is a legjobbjukat nyújtják, mellékszerepben pedig Ed Harris brillírozik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?