Szimulálók a csarnokban

TASR/AP

Német tudósok a koncertipar megmentésére készülnek, ennek érdekében egészen bizarr emberkísérletet hajtottak végre a hétvégén. Egy lipcsei sportcsarnokba invitálták azokat az önkénteseket, akik hajlandóak voltak segíteni ebben. 

A várt négyezer helyett végül csak 1500 ember jelentkezett a „koncertszimulációra”, amely egy igazi popkoncert volt, ám szórakoztatás helyett tudományos célból szervezték. A német nyelvterületen rendkívül népszerű Tim Bendzko egymás után háromszor lépett ugyanarra a színpadra zenekarával, és minden alkalommal más-más látvány fogadta a nézőtéren. A szakemberek először arra kérték a nézőket, hogy csináljanak mindent úgy, ahogyan általában szoktak egy ilyen rendezvényen. Ez vonatkozott a beengedésre, a tömeg sűrűségére, a benti viselkedésre, a büfék előtti sorban állásra, az illemhelyek használatára – szóval visszaröpítették őket a régi világba, ahol zsúfolt termekben csápoltak az emberek, összekapaszkodva együtt énekeltek, sőt az ásványvizes palackot is bátran körbeadták. A nosztalgiaestnek azonban hamar vége lett. 

A második „felvonásban” az alanyoknak azt a szabályrendszert kellett követniük, amelyet az utóbbi pár hónapban megszokott járványlassító megoldások alapján dolgoztak ki. A harmadik minikoncerten pedig már szigorúan szétültették a nézőket másfél méteres távolságra,

és hiába tudták az összes dal szövegét, nem énekelhettek együtt Tim Bendzkóval, mert állítólag ez is veszélyes. A kísérleti alanyok csak negatív koronavírusteszttel és lázmérés után léphettek a csarnokba, és mindenki kapott egy speciális jeladó készüléket, illetve fluoreszkáló kézfertőtlenítőt kellett használniuk.

A kutatók ezek segítségével figyelték a tömeg mozgását, illetve azt, hogy mely felületeket érintik meg a legtöbben. 

Egy sor további dolgot is vizsgáltak, például a csarnokban keletkező légáramlatokat. A tízórás szimuláció alatt állítólag mindenki fegyelmezetten viselte a megpróbáltatásokat, sőt még a hangulat is jó volt. Szászország tartományi kormánya csaknem százezer euróval támogatta ezt a kutatást, az eredmények októberre várhatók. Akkor derül ki, hogyan zajlanak majd a zárt térben rendezett popkoncertek az elkövetkező időszakban, amelynek hosszát egyelőre senki sem meri megjósolni. A koncertipar haldoklik, színpadi háttérmunkások ezrei hagyták ott a szakmát kényszerből és beálltak ételfutárnak vagy árufeltöltőnek. 
A zenészek bevétel nélkül maradtak, a közönség élő zene nélkül, a klubok a tönk szélére kerültek. Ha két hónapon belül világossá válna, hogyan lehet biztonságosan tömegrendezvényeket szervezni, talán még megakadályozható, hogy a vírus teljesen taccsra vágja a kultúrát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?