Szerbia és Montenegró: játék a szavakkal

Szerbia és Montenegró kapcsolatait nem alkotmány, hanem „alkotmányos alapokmány” fogja szabályozni. A majdani szerb–montenegrói közös állam kapcsolatainak útvesztőiben eligazodni próbáló újságírók és újságolvasók sokszor szembesülnek azzal a dilemmával, hogy amikor szó van a majdani jugoszláv szövetségi állam készülő alaptörvényéről, akkor az „alkotmányos alapokmány” kifejezés szerepel a hírekben, jóllehet van ennél sokkal egyszerűbb kifejezés, amely fedi az alaptörvény fogalmát, mégpedig az alkotmány szó. Nem jelentéstani vagy fordítási, hanem alkotmányjogi problémáról van szó. Eleinte a belgrádi és a podgoricai alkotmányjogászok is idegenkedve ízlelték az „alkotmányos alapokmány” szókapcsolatot, és keresték a mögötte megbúvó tartalmat. A dolgok tisztázásához vissza kell menni március 14-éig, amikor a jugoszláv, szerbiai és montenegrói vezetés az Európai Unió unszolására több hónapos huzavona után aláírta a szerb– montenegrói államjogi viszonyt átalakító egyezményt, amely azóta „belgrádi megállapodásként“ vonult be a köztudatba. Ebben a dokumentumban szerepel az ominózus „alkotmányos alapokmány” kifejezés. A belgrádi megállapodás – valójában keretegyezmény – majd minden kitételében magán hordozza a halasztás és az általánosítás bélyegét. A benne foglaltak szerint például három év elmúltával a két tagköztársaság felülvizsgálhatja államjogi státusát. A megállapodás nyitva hagyja az államjogi kapcsolatok egyik fontos fokmérőjének tekintett kérdést is, nevezetesen azt, hogy miként válasszák meg a majdani közös állam parlamentjét. Képtelenség meghatározni Szerbia és Montenegró jövőbeni államformáját, noha a belgrádi politikai vezetés – mintegy jelezve elképzeléseit – előszeretettel használja az ugyancsak sejtelmes „funkcionális föderáció” kifejezést.

A szerző az MTI tudósítója