Szeptember 11-én London is célpont volt

A szeptember 11-i New York és Washington ellen elkövetett terrortámadás napján a londoni Big Ben is célpontja volt az al-Kaidának, állítja egy brit terrorizmus-szakértő.

A szeptember 11-i New York és Washington ellen elkövetett terrortámadás napján a londoni Big Ben is célpontja volt az al-Kaidának, állítja egy brit terrorizmus-szakértő.


Rohan Gunarata, a skóciai Szent András Egyetem Terrorizmus- és Politikai Erőszak- Kutató Központjának munkatársa szerint egyértelmű bizonyítékok kerültek elő, hogy az al-Kaida 2001. szeptember 11-én Európa ellen is támadást akart intézni. A terrorista szervezet egy csoportja azt tervezte, hogy eltérít egy repülőgépet, amelyet neki kellett volna vezetniük a Big Benbe, a londoni parlament jellegzetes óratornyába. A katasztrófát az akadályozta meg, hogy az amerikai támadások után leállították a légi közlekedést Nagy-Britanniában, így a járatra várakozó terroristák nem tudtak felszállni.

Gunarata "Az al-Kaida belülről" című könyv szerzője azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy a londoni merénylet tervéről szóló információk hitelesek, és titkosszolgálati dokumentumok alapján ismertette őket. Tudomása szerint a merénylettel megbízott személyek egyikét a közelmúltban letartóztatták Indiában. A gyanúsított korábban Angliában, Ausztráliában és az USA-ban is részt vett pilótakiképzésben, és az al-Kaidához közel álló forrásoktól kapott rendszeres anyagi támogatást.

Gunarata információit hivatalosan a titkosszolgálatok nem erősítették meg. Gunarata szerint az al-Kaida a két földrészen történő párhuzamos csapással erejét akarta fitogtatni a nagyhatalmak előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?