Szegénységi bizonyítvány

<p>A közbeszédben érdemtelenül kevés szó esik a szlovákiai választásitörvény-módosítás pontos következményeiről, de az egyik rendelkezésről még sokat fogunk hallani.</p>

A polgármestereknek legalább középfokú végzettséggel kell majd rendelkezniük. A módosításhoz az Alkotmánybíróságnak is lehet még pár szava, de a változtatás nem előzmények nélküli, több évre visszanyúló története van, és szoros összefüggésben áll a többségében romák lakta települések vezetésével. Először a 2010-es önkormányzati választások után alakult ki kisebb vita az ügíben. Az egész országot bejárta a František Žigáról, az iglói járásbeli Ágostháza (Bystrany) polgármesteréről készült videó, melyen a falu első embere megpróbálja felolvasni hivatali esküjének szövegét – kevés sikerrel. Érdekes adalék, hogy Žiga akkor már második megbízatási időszakát kezdte a falu élén. Az általános felzúdulás hatására Anna Belousovová és az akkori SNS vetette fel a polgármesterek számára bevezetendő iskolázottsági minimumot, s a közhangulatot jellemzi, hogy a kezdeményezés a jobboldalon sem találkozott ellenállással. Csak Daniel Lipšic kifogásolta nyilvánosan a végzettségre vonatkozó korlátozást. A törvénymódosítás kimondatlanul is egy területre irányul: az elgettósodó falvak megrendszabályozására. Azok a települések érintettek a leginkább, amelyekben a roma közösség lélekszáma elég nagy ahhoz, hogy polgármestert válasszon magának, vagy szervezetten leszavazza a többség kisebbségbe kerülő tagjait. A jelentős roma lakossággal rendelkező falvakban így olyan személyek kerülnek a döntéshozó tisztségekbe, akik – legalábbis a többség véleménye szerint – nem képesek megfelelően, a lakosság érdekében ellátni a feladatukat. A probléma ugyanakkor túlmutat a romák ügyén: nem hivatalos kimutatások szerint a lakosság 15 százaléka, illetve a romák 80 százaléka válik alkalmatlanná a polgármesteri tisztség betöltésére. A vezetői képességek és a polgármesteri poszt betöltésére való alkalmasság nem feltétlenül függ a megszerzett képesítéstől, ezért veszélyes a feszegetése. Egy egyetemi diploma semmit nem árul el az érintett személy alkalmasságáról egy község vezetésére, ahogy az általános iskolai végzettség sem annak a garanciája, hogy az adott személyből rossz polgármester lenne, aki nincs tisztában a lakosok problémáival. Nem lesznek jobb önkormányzataink attól, ha szűkítjük a lehetséges jelöltek számát és kizárjuk őket megválasztható személyek köréből. Arról nem is beszélve, hogy hosszú távon milyen feszültségek forrása lehet a központilag irányított demokrácia, amelyben valaki beleszokik, hogy mivel hátrányból indult, nem választható, az ő szavazatáért viszont sokan versengenek. Nem lesznek jobb polgármestereink a választási reform következtében, de az könnyen lehet, hogy akad majd pár frusztrált helyi aktivista.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?