Szabadság, egyenlőség, nővériség!

Ugyanúgy jelen voltak, gondolkodtak, alkottak, dolgoztak, szerveztek, mint a férfiak. Valahogy azonban utólag mindig kimaradtak a történelmi feljegyzésekből, visszaemlékezésekből.

Így volt ez a francia forradalom idején is, amikor Olympe de Gouges megírta a Női és polgárjogi nyilatkozatot (1791), mivel a Polgárjogi nyilatkozat csupán a férfiak jogait szavatolta. Olympe aktívan fellépett a nők jogai és a rabszolgák felszabadítása érdekében. Pamfleteket, színműveket, irodalmi műveket írt. Végül guillotine alatt végezte. Hogy miért? Pierre-Gaspard Chaumette ügyésznek, a forradalmi kormány tagjának kijelentése magáért beszél: 

Emlékezzetek arra a férfias némberre, az arcátlan Olympe de Gouges-ra, aki nőtársaságokat alapított, elhanyagolta a háztartását, politizálni akart, és gaztetteket követett el. A törvény megbosszulta, és a nyaktiló vasa alatt pusztította el ezt az erkölcstelen személyt! Követni akarjátok őt? Nem, mert éreznétek, hogy nem lennétek vonzó és tiszteletre méltó nők, ha nem felelnétek meg annak, amire a természet teremtett benneteket. Azt akarjuk, hogy a nők tiszteljék önmagukat, s ezért alkalmazunk kényszert.

A magyar történelemből is fel tudnánk sorolni hasonló példákat. Sok nő vett részt például az 1848-as forradalomban, és utána sok nő kényszerült arra, hogy bebörtönzött, megölt vagy megbetegített férje helyett ő tartsa el a családot. A világháborúk idején a férfiak a fronton, a nők a gyárakban álltak helyt, ahogy a haza, vagyis a „hatalmasok” háborúzási vágya megkövetelte. A háborúk után pedig a haza valahogy mindig azt követelte meg, hogy a nők menjenek vissza a fakanálhoz, szüljenek sok gyereket, és teljesítsék „természettől adott” feladataikat.

Az 1989-es forradalom éppen egy olyan életszakaszomban ért, amikor „természettől adott feladatomat teljesítettem”. Augusztusban megszületett a kisfiam, aki azóta is a legnagyobb csoda az életemben, és nagyon vártam őt. Leírhatatlan érzés és boldogság volt számomra a születése pillanata. Persze egészen természetes, hogy minden nő számára mást jelent a gyermekvállalás vagy akár a szülés. Hiszen nem vagyunk egyformák, és nem várhatjuk el senkitől, hogy a mi elképzeléseink szerint éljen. A gyermekvállalás nem egy projekt, amit kitűzök, megvalósítok, elszámolom, és megyek tovább. A gyermekvállalás és maga a gyermek születése egy csodálatos esemény, élmény, egy életre szóló összetartozást jelent, amit semmi más nem pótol. De ez csak annak igaz, aki valóban vágyik rá, aki tényleg akar gyereket. Ez legyen a nő döntése, merthogy az ő életéről és testéről van szó. Jogában áll eldönteni, milyen életet szeretne élni. Gyerekkel vagy gyerek nélkül. Számomra életem legnagyobb ajándéka volt, hogy lett egy fiam, akire büszke vagyok, és az 1989-es forradalommal kapcsolatos élményeim is érthető módon ehhez az érzéshez is kapcsolódnak. Amikor világossá vált, hogy az egész rendszer megdől, a fiamra gondolva abban bíztam, hogy mire eléri az iskolás kort, különféle jó iskolák közül választhatunk neki megfelelőt. Ez a vágyam sajnos nem teljesült, és ahogy a mai oktatási rendszert nézem, még egy darabig nem is fog, pedig sok remek pedagógus és oktatási szakember dolgozik rajta.

A forradalom nagy eredménye volt számomra, hogy a szabad információáramlásnak köszönhetően eljutottak hozzánk a feminizmus eszméi, vagyis annak elismerése, hogy a nő is ember, és ugyanolyan jogok és szabadságok illetik meg, mint a férfiakat! Szabadon beszélhetünk az egyenrangúságról, harcolhatunk érte, bár a harc helyett jobban szeretem a konstruktív párbeszédet, amely sokkal eredményesebb lehet. Mivel ilyenkor az ember nem legyőzni akarja a másikat, hanem meggyőzni – és ez óriási különbség! Szabadság, egyenlőség, testvériség volt a francia forradalom jelszava, csakhogy a magyar fordítás félrevezető, mert a testvériség francia eredetije a férfi testvériség: fraternité. Legfőbb ideje, hogy ezt valóban kiegészítsük a női testvériséggel is, hiszen van még mit tenni az egyenrangúság megvalósítása terén!