Sürgős pótolnivalók

Bandika és Ervin általában így mondták: bejöttek a hidegek, vagy épp a melegek, pontosabban nem ők mondták így, hanem gyerekkorukban otthon hallották, hogy így mondják, most meg már így mondják ők is. Szóval amikor bejöttek a hidegek, Bandika és Ervin rájöttek, hogy nekik tulajdonképpen nincs is veszíteni valójuk. Ahogy ezt így megállapították, egyből jobb kedvre derültek, aztán kicsit mégis visszaszomorodtak, mert arra is rájöttek, hogy nyerni valójuk sincs. Bandika szerint nem kell ezt az egészet túlreagálni, nyilván csak az őszi depresszió tette az asztalra a témát, február végén választás, rá kell hagyni az egészet a politikusokra, ők majd megoldanak mindent. Egy jól irányzott salátatörvénnyel megszüntetik az őszi depressziót, és máris fellélegezhetünk a bajunkból, véli Bandika. Ervin szerint az őszi depresszió üzeneteit nem szabad elintézni egy „csakkalˮ, hanem igenis bele kell ásnunk magunkat az ilyesmibe, úgy emberileg, mint szakmailag. Tudatosítsa az ember szépen, hogy nem ő a világ közepe, sőt azt is, hogy a világnak közepe sincs, de ha mégis, az sem jelent többet, mintha nem lenne. Meg hogy senki sem pótolhatatlan. Meg hogy az elmúlás is csak teszi a dolgát, mint a vasutas vagy a politikus vagy a tanár – zárta sorait Ervin. Na akkor kérdezek magától valamit – simított végig a borostáján Bandika. Mondja meg nekem, hogy ha elismerjük, hogy egy szakember annál tapasztaltabb és hozzáértőbb, minél több ideje űzi a szakmáját, legyen például vasutas vagy tanár, akkor a politikusoknál miért érez a választó folyamatosan igényt arra, hogy lecserélje a tapasztalt politikust? Folyton új arcokat követelve. Ervin szeme ekkor könnyes lett, és felidézte az 1996-os futball-Európa-bajnokságot, ahol teljes szívvel szurkolt az angol válogatottnak, amikor pedig az angolok két év múlva, az 1998-as vébén más edzővel, picit más csapattal jelentek meg, képtelen volt felfogni, hogyan vetemedhettek ilyesmire. És még csak azután jött a 2000-es Eb, a 2002-es vébé, aztán amikor Alan Shearer lemondta a válogatottságot, ő el is döntötte, hogy ebből tovább nem kér. És nem is győzte őt meg senki azóta sem, hogy kérnie kellene. Akkor azt gondolta, élete nagy kérdéseire a választ a futball fogja megadni, és elfogadta, hogy valakik a horgászattól, a politikától, az egyházaktól, a mezőgazdaságtól, vagy épp a békaemberektől várják ugyanezt. Persze nem azt akarja ezzel állítani, hogy az ilyesmik semmilyen hatással nincsenek ránk (mármint a fentiek, békaemberestül), de ez a mi döntésünk is, hiszen valakire jobban hat, valakire kevésbé, és ez az évek során még változhat is. Teljesen természetes, hogy valakinek Jo Nesbø sikerkönyvei jelentik élete értelmét, a mellette lakónak meg a hablándzsa – ölelte ujjai közé a féldecis poharat Ervin. Mi az a hablándzsa? – süppedt vissza hasított bőrkabátjába Bandika. Maga nem volt még autómosóban? – kérdezte Ervin. Bandika szégyenkezve ismerte el, hogy nem, így a hablándzsa mibenlétéről sem szerethetett eddig tudomást. De legalább megígérte, hogy bepótolja.
A szerző a Vasárnap munkatársa