Suli-buli

Pechem van. Régi iskolatársaim között sok a pedagógus, köztük számos igazgató vagy helyettes. Ha időnként összefutunk, abból kávézás lesz, a kávézásból pedig csakhamar szakmázás: párhuzamosan futó állami tanulmányi programok, anomáliák az oktatási célokban és a képzési követelményekben, zsákutcába futó inkluzivitás, kredithajszába torkolló továbbképzések, beiratkozási és mentorprogramok, kilószámra beadott pályázatok stb.  Nem nagy buli iskolaigazgatónak lenni, főleg nemzetiségi iskolában, ahol az innovációs kihívások mellett folyamatosan küzdeni kell a diáklétszámért: magyar gyerekeket becsalogatni a magyar iskolába, vegyes családok gyerekeit mentorprogram keretében nyelvileg felzárkóztatni, integrációs projekteken agyalni, hogy a magyar romák miatt ne írassák szlovákba a magyar gyereket. És ehhez még összepályázni mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a többségi iskolák is kínálnak. Full service – nekünk, szülőknek, a megrendelőknek. De forgassa magát egy menedzserszemléletű igazgató akárhogy, még mindig ott vagyunk neki mi – a közege. Iskolaigazgatók leváltásáról legutóbb a kilencvenes években cikkezett a sajtó, a kétnyelvű bizonyítványok miatti buli miatt. Rossz emlék. Ki gondolta volna, hogy amikor már a rossz állam bácsi feladatait a jóságos iskolafenntartó látja el, újra napirendre kerül a téma? Ugyan már miért piszkítanánk a saját fészkünkbe? Nehéz felfogni, hogy mi abban a buli, ha egy iskolatanács olyan jelöltet izmoz keresztül, akit nem fogad el a saját tantestülete. Vajon miben bízik? A kézi vezérlés lehetőségében? De akkor meg minek nekünk a tanárképzés, ha a belső önkormányzatiság biztosította jogosítványokat a lokális politikai erők érdekérvényesítésre használják fel? Ezekre a kérdésekre nincs válasz a szakirodalomban, hacsak koszorús költőnk szájhagyomány útján terjedő bon mot-ját nem tekintem annak. A honi közállapotok ostorozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Bettes István állítólag egy helyi potentát veretes, ámde üres szólamait imigyen terelte szakmai mederbe: „Nagy jövő áll maga előtt. Tán még iskolaigazgató is lehet egyszer!”És még hogy a költő nem vátesz!