Spekulálni tilos

Kiska Fico vélemény

Az elmúlt napokban két alapvető fontosságú információ jelent meg a sajtóban, amelyek – ha igaznak bizonyulnak – teljesen átírhatják Szlovákia politikai térképét. Az egyik, hogy Andrej Kiska államfő nem indul újra a posztért, a másik pedig az, hogy Robert Fico kormányfő is távozna a politikából, ám ő az Alkotmánybíróság élén szeretné befejezni karrierjét.
 

Jóllehet mindkét esetben hivatalosan meg nem erősített értesülésekről van szó, a jelek erősen arra utalnak, hogy van valóságalapjuk. Ami azt jelentené, hogy két éven belül a hazai politika két meghatározó személyisége távozna, s egyben azt az abszurd helyzetet idézné elő, hogy Kiskának, távozása előtt, még ki kellene neveznie legfőbb politikai riválisát az Alkotmánybíróság élére.

Fico mint az Alkotmánybíróság elnöke – ez önmagában is rossz viccnek tűnik. Második ránézésre azonban nagyon is logikusnak látszó lépés. Tudjuk, hogy Ficónak már elege van a nagypolitikából, egyszer már megpróbált „kiugrani”, ám államfői ambícióit éppen Kiska hiúsította meg. Ahhoz viszont még túl fiatal, hogy nyugdíjba vonuljon, s az államfői poszton kívül az Alkotmánybíróság vezetése talán az egyetlen pozíció, amely méltó lehetne egy ficói karrier epilógusaként. Arról nem is beszélve, hogy így biztosíthatná magának, esetleg közeli párt- és üzlettársainak a büntetlenséget, ami a ficói életutat tanulmányozva ugyancsak jól jöhet.

Morális szempontból persze elfogadhatatlan maga a gondolat is. Egyrészt sokéves politikai karrierje talán legmeghatározóbb eleme, hogy Fico az alkotmányosságot meglehetősen elasztikusan kezeli, mindig az aktuális politikai érdek szerint. Másrészt annyi korrupciós botrány kötődik a nevéhez és a pártjához, hogy egy civilizált országban ez önmagában is kizárna bárminemű érdemi diskurzust a témában. Harmadrészt a volt kormányfő nevezése az Alkotmánybíróság elnökévé pofon vágná a taláros testület politikamentességének elvét (Laššáková és Mamojka jelenléte ehhez képest csak egy pajkos fricska).

Kapcsolódó cikkünk

A kommentátorok azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy Fico kinevezésével Kiska felgyorsíthatná a Smer-éra befejezését, amire az országnak nagy szüksége van. Ráadásul a posztért cserébe jelentős politikai engedményeket érhetne el, például Robert Kaliňák belügyminiszter távozását.

Ezek azonban mind politikai spekulációk, még ha nemes célt is szolgálnak. Kérdés azonban, hogy szabad-e az Alkotmánybíróság elnöki székét spekulációk tárgyává tenni. A szerző válasza: inkább nem, mert egy ilyen döntés „karmája” további évtizedekre bebetonozhatná a mečiari–ficói örökséget országunk politikai szövetébe. S ez még úgy is érvényes, ha a „nem” következménye egy újabb Fico-kormány 2020 után.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?