Sodrásban

Az eredetiség, az innováció, az éles rálátás, a szellemesség, de még az elementáris mondanivaló is rég nem szinonimája a politikának. S egyaránt érvényes ez az évtizedek óta a pályán lévő karrierpolitikusokra, vagy jólfésült fiatal kollégáikra, akik rendszerint nagyon gyorsan az előbbiek klónjaivá változnak. A politika mintha teljesen elszakadt volna a valóságtól, nem képes hiteles válaszokat adni az emberek gondjaira, sőt, nem is érti azokat. De hogyan is jutottunk ide? A választ alighanem a pártoknál kell keresnünk, ahol a kialakult elit és holdudvara annyira bebetonozta magát, hogy minden eredetibb új arcot ösztönösen eltaszít magától, hiszen az potenciálisan veszélyt jelenthet saját hatalmi pozíciójára. Ha tehát valaki be akar jutni közéjük, azt nem eredetiségével, hanem pont úgy érheti el, hogy a lehető leginkább hasonul hozzájuk. S itt az okozat okká változik, mert a folyamatot látva a némi sütnivalóval bíró egyénnek esze ágában sincs belépni a politikába. Így aztán a pártok joggal is mondhatják, hogy hát bevennénk mi a fiatalokat, csak azok nem jönnek! A másik ok nyilván az lehet, hogy a politika az elmúlt két évtized során olyan mértékben lejáratódott, hogy aki némi morális integritással rendelkezik, úgy érezheti, puszta belépésével is besározná magát. S valóban, egyre inkább úgy tűnik, a politika csak színjáték, melynek célja leplezni az egyes pénzügyi csoportok hatalmi harcait. Miközben tehát a politika játéktere folyamatosan szűkül, egyre nagyobb hangsúlyt szereznek a különböző civil kezdeményezések, amelyek az élet legkülönfélébb területein veszik kezükbe a dolgokat. Egyre több ember érzi azt, joga van beleszólni a közéleti történésekbe, s ehhez nem sajnálja saját idejét és energiáját, sőt sok esetben még a pénzét sem. A köztér, azaz a közügyek megoldásának a porondja így kitágulni látszik, elhagyva az állami intézmények és a hagyományos pártok megkövesedett struktúráit, s egyben tovább gyengítve legitimitásukat. Hogy ez a folyamat hova vezet, még nem látjuk. Egy ideig még bizonyára jó néhány opportunista és politikai kalandor tündöklését és bukását nézhetjük végig, ahogyan azzal is számolni kell, hogy a kialakult hatalmi vákuum még több teret ad a különféle gazdasági érdekcsoportoknak. Persze azt sem lehet kizárni, hogy a politikai pártok végül föleszmélnek és sikerül visszanyerniük bizalmi tőkéjüket, bár ennek egyre kisebb a valószínűsége. Egy biztos, olyan mélyreható társadalmi változások tanúi vagyunk, amelyekre a hagyományos politika már nem tud reagálni, de amelyek minden bizonnyal alapjaiban átrendezik majd a társadalom, s ezáltal a politika működtető elveit is.