SME

A lap interjút közöl Anna Malíkovával, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökével és elődjével, Ján Slotával, aki Valódi Szlovák Nemzeti Párt (Pravá SNS) néven új pártot alapít.

A lap interjút közöl Anna Malíkovával, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökével és elődjével, Ján Slotával, aki Valódi Szlovák Nemzeti Párt (Pravá SNS) néven új pártot alapít. Malíková szerint a párt a renegát képviselők kizárásával megtisztult, távoztak azok az emberek, akik a párttagságukat meggazdagodásukra használták fel és akiknek kérdéses vagyonuk eredete. Véleménye szerint Slotáéknak nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy pártjuk nevében szerepeljen a SNS, és ez jogilag sem lehetséges. Slotát a hatalom és a pénz, valamint kisebb részben más „szerek” irányítják, mondta Anna Malíková. Slota a pártalapítást azzal indokolja, hogy az SNS-ből kivesztek az 1871-es alapításakor képviselt értékek. Ő sem tart attól, hogy új pártja nem jut be a parlamentbe. Vádaskodásnak tartja Malíková kijelentéseit a kizárt képviselők törvényellenes meggazdagodásáról, mivel nem ismer nála pénzéhesebb embert. Slota szeretné elérni, hogy a küldöttek egyhangúlag válasszák elnökké. Az új párt névválasztását Marek Benedik jogász véleményére hivatkozva a Sme is megkérdőjelezi, mivel a törvény kimondja, hogy az új névnek jelentősen el kell térnie a régitől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?