Slota, Orbán és az új világrend

<p>Ján Slota, a szlovák nemzeti cirkusz bohóca feketén-fehéren meghirdette szombaton, hogy új világrendre van szükség. Mert az Európai Unió egy gittegylet, az amerikaiak pedig önző, piszkos célokat követnek. Plusz a cigányokat egy külön államba (sic!) kell paterolni stb., és különben is kuss legyen…</p>

Orbán Viktor, khm, a magyar nemzeti cirkusz igazgatója már egy évvel ezelőtt (lehet, hogy szintén szombat volt?) vizionált új világrendet. Mert szerinte a jelenlegi, pénz irányította világnak annyi. Az orbáni út tehát nem más, mint az új világrend felépítéséért folyó állandó harc. Az Európai Unió, az USA, a bankok világa, az államadósság, a devizahitelek, a szegénység a (cigány)bűnözés(?) és naná, hogy belefér, akár az ufók ellen. Különben meg: kuss legyen…!

Mintha az EU, az USA, a bankok meg a cigányok, a zsidók, a pirézek kényszerítették volna például a görög meg a magyar politikusokat arra, hogy évtizedeken át erőn fölül költekezzenek, azaz fedezet nélkül szórják a közpénzeket. A szó szoros értelmében állami hitelekből megvásárolva a választók szavazatait! Mintha ugyanezek a politikusok nem nemzeteik függetlenségének korlátozásával vádolták volna az EU illetékeseit, amikor azok rájuk szóltak, hogy legyenek észnél…! Mintha nem Orbán hirdetett volna szabadságharcot az EU ellen, mert Brüsszelben nem egyeztek bele, hogy növekedjék Magyarországon az államháztartási hiány!

Micsoda összhang! És mecsoda különbség! Az összhang annyira egyértelmű, hogy talán a gyengébbek kedvéért sem kell különösebben bizonygatni. (A kétharmadnyi birkanyájat kivéve, de annak fölösleges bármit magyarázni.)

A különbség legalább ennyire tuti! Világos, hogy Slota jelenleg egy ellenzékben vegetáló, vagyis tulajdonképpen egy bohócszerepbe kényszerült, szófosó nyikhaj. Akinek, hogy egyáltalán észrevegyék, hetente legalább kétszer le kell tolnia a gatyáját, természetesen a közélet porondján. Vagyis: ahány megszólalás, annyi blöff.

Aligha lehet kétséges, hogy Orbán Viktor egy efféle kontárhoz képest minimum cirkuszi igazgató. Jó, legyen, nevezzük a nemzeti cirkuszt a Nemzeti Ügyek Rendszerének (NER). Amelynek feje (félistene?) Ő. Így viszont belátható, aligha lehet és indokolt akkorákat meg gondtalanul röhögni rajta, ha épp úgy mutogatja a meztelen alfelét, mint egy ripacskodó bohóc. Ha ugyanis Ő hirdet meg egy új világrendet – egy senkiházival ellentétben – hatalmában is áll azt megteremteni(!). Annak „nemzeti makettjét” legalábbis! Merthogy Orbán azért egyelőre – minő szerencse – csak a Nemzeti Ügyek Rendszerének (NER) feje, nem pedig a Föld nevű bolygón oktalanul tenyésző emberiségé…

Ennyit az új világrend reklámarcairól, hölgyeim és uraim, kedves publikum!

És most lehet anyázni. Ki-ki „úri jókedve”, vonatkozó rögeszméi szerint. Aki az új világrend híve, álljon be a gatyaletoló bohóc, avagy a NER igazgatója mögé. Hogy alakulatban (nyáj), vagyis minél hatékonyabban élvezzen nagyokat a ceremóniamesterekkel együtt, azok privát világrendjének oltára előtt.

Akinek viszont eszébe jut esetleg, kik, milyen szélhámosok és csökött kalandorok utaztak ez idáig világrendteremtésben, már most menjen az „igazi Istenhez” panaszra. Ha emlékszik még arra, hogy valaha gondolkodó ember volt. Vagy tessék legalább itt-ott „glosszintgatni”. Értsd, írni, vagy csak olvasni akár némely témába vágó, fanyar hangvételű, tüskés gloszszákat. Amitől természetesen a karaván egyelőre egyáltalán nem fog megtorpanni. Ugyanúgy nem, mint sok-sok évtizeddel ezelőtt, amikor egy kefebajszú élőlény kezdett hozzá saját világrendje megteremtéséhez. De azért azt is jó tudni, hogy a közhelyek szerint a kapanyél is elsülhet, és a remény hal meg utoljára stb.

Persze lehet a látszólag könnyebb utat is választani: sodródni a lassan, de biztosan dagadó, hömpölygő barna árral. Mindez értékrend és ízlés kérdése…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?