Si vis pacem, para bellum!

A védelmi miniszter talán csak zsigerből nyúlt ehhez a gondolathoz, de az álláspontja jól tükrözi azt a mostanában sajnos egyre inkább megkopó tényt, hogy Oroszország már kétszer is megszállta a mai Szlovákia területét, és bár az első megszállást szokás a „felszabadulás” okával puhítani, a 68-as Duna-hadművelet kapcsán már lehetetlen tagadni az elnyomás puszta létét.

Talán ezek is azok a „tapasztalatok”, amelyek a jelenlegi kormányt arra sarkallták, hogy sokkal konkrétabb segítséget nyújtson az idestova egy évvel ezelőtt megtámadott Ukrajnának. Szlovákia is beállt azon országok sorába, amelyek felismerték, hogy amennyiben Ukrajna elesik, nem csupán egy újabb „elszakadt szovjet terület” tér viszsza a Vlagyimir Putyin által irányított Oroszországba.

Ukrajnát mint az egyik legkorruptabb kelet-európai országot – bár Fehéroroszország és Oroszország előtt jár, még így is – nem kell csupán alanyi jogon felmagasztalni. De – mint önálló államnak – joga van ehhez a szabadsághoz, politikai berendezkedéstől függetlenül. Viszont, amennyiben ezt a fejlődést belülről forgatná vissza egy belső fordulat, az országot ugyanúgy szankciókkal sújtaná az EU, mint ahogy azt most Oroszországgal is teszi.

Mint egyenlő partnert, Ukrajnát is megilleti a jog, hogy megvédje magát egy külső betolakodóval szemben. A dilemma viszont az: mit tehet a NATO, ha nem egy tagállamot ér külső támadás? Alapvetően elfogadott az a vélemény, hogy csakis egy „erkölcsi barométer” mutatója mentén dönthetnek a tagállamok, mert az Észak-atlanti Szerződés Szervezete fő prioritása a tagok védelme.

A MiG–29-es vadászgépek átadása ezért is olyan sarkalatos és ugyanakkor messze nem egyszerű kérdés. A NATO-tagok, különösen az USA, csak nagyon nehezen győzték le a belső gátjaikat. Vadászgépek mint offenzív eszközök átadása sokáig volt vörös vonal. De miután több tag is amellett kezdett lándzsát törni, hogy Ukrajna kapjon nyugati tankokat – megváltoztatva a korábbi elképzelést, aminek sarkalatos pontja az volt, hogy a megtámadott országot elsősorban „orosz nehézfegyverekkel” támogatják –, megnyílt az út újabb és újabb fegyverrendszerek szállítása előtt. A vadászgépek kérdése így ezek után egyre inkább csak technikai kérdés.

Szlovákia annak idején Oroszországtól kapta mai légiflottája csapásmérő egységeit, a MiG–29 alapvetően nem számítana elavult típusnak, negyedik generációs, többször is fejlesztett, többfeladatú vadászgép. Viszont „keleti léte” miatt több okból is kilóg a NATO-országok légierejének típusai közül. Szlovákia már egy ideje a leváltását tervezi – modern F–16-os többfeladatú vadászokra. Az Ukrajnának történő átadást követően kb. 150 millió eurót kaphat értük az ország az Európai Békekeretből.

Így összeségében a repülőgépek körüli hiszti nem más, mint az elsősorban az ellenzék soraiból jövő „hangulatkeltés” és az oroszbarát narratívához való makacs ragaszkodás. Az „orosz béketábor” álszent módon továbbra is a Nyugat háborúba lépését hirdeti, szemben a jó (?) Oroszországgal. Összességében nem az a kérdés, milyen és mennyi fegyver érkezik Ukrajnába, hanem hogy elég erőt tud-e tartalékolni az megtámadott ország ahhoz, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítse Putyint.